Csaroda

Mintegy 700 lakosú falu az elmocsarasodott Csaronda-patak partján. Középkori birtokosai a Káta nemzetség Csernavodainak nevezett ágából kerültek ki; őket már 1216-ban említi II. András király oklevele. A csernavoda (fekete víz) szóból alakult ki a falu mai neve. A 13-15. században itt volt a Csernavodai család birtokközpontja.

A településtől nyugatra terül el a Csarodai-erdő és az Ágakköze, melyek szabadon látogathatók.

Református templom (Kossuth u.)

A kis tóvá szélesedő Csaronda-patak melletti dombon áll az Árpád-kori falusi templomépítészet egyik legszebb emléke, amely szinte sértetlenül őrizte meg eredeti állapotát. A 13. század második felében emelték téglából, késő román stílusban. Építtetője nagy valószínűséggel a Káta nemzettség tagja, Ráfáel Fia Gábor lehetett, aki akkoriban a falu kegyura volt. Már a 16. századtól a reformátusoké.

A templom külseje egyszerű. A hosszúkás hajóhoz keskenyebb és alacsonyabb, négyzetes apszis csatlakozik, a nyugati oldalon a homlokzati síkban maradó karcsú középtorony emelkedik. A torony két szintjén kettős, illetve hármas ikerablakok nyílnak, fölöttük a 17. századból származó, kiugró tornácos, zsindellyel fedett hegyes sisak látható. A déli homlokzaton található a félköríves, háromszögű oromzattal keretezett bejárat. A kapuszárnyak a 18. századból származnak. A déli oldalon és a szentélyen félköríves ablakok vannak, valamint fogrovatos, zegzugos téglasorból kirakott párkány. A hajót is, a szentélyt is meredek zsindelytető fedi.

A templom közelében 18. század közepi fa harangtorony áll. A templom belsejét középkori alakos és késő reneszánsz virágmintás falfestmények borítják. A hajó síkmennyezetes, minta nélküli kazettákkal, a szentélyt bordás

keresztboltozat fedi. A hajó nyugati oldalán két vaskos oszlop karzatot tart, amelynek alja borda nélküli keresztboltozatok sora. Ezen az ún. kegyúri karzaton ült a földesúr az istentiszteletek alatt.

A hajó északi falán aránylag jó állapotban vannak a 13. századból származó, szenteket, apostolokat és – a diadalív északi oldalához csatlakozó keleti hajófalon – a Szent Családot ábrázoló freskók; a déli fal ugyanebből az időből származó falfestményei töredékesek. A diadalív és a szentély freskói mintegy 100 évvel későbbiek, a 14. század végén készülhettek. A diadalív belsejében a négy egyházatya alakját láthatjuk, a szentély felőli északi oldalán inda- és levéldísz van, a boltozat zárókövén Isten Báránya. A szentély három falán alul függönyminta, felül a 12 apostol helyezkedik el. A keleti ablakban Szent Dorottya és alexandriai Szent Katalin látható, az ablak fölött a sírban álló halott Krisztus. 1632 után, a reformáció idején, a falfestményeket levakolták, s a fehérre meszelt templomot – a diadalív fölötti festett felirat szerint 1642-ben – hímzésre emlékeztető, kék-vörös virágos-leveles mintázatú díszítéssel borították.

A templom famennyezete 1777-ben készült, ugyanakkor, amikor a padok is. A szószék gazdagon faragott, színes hangvetője és a karzat fatáblái is a 18. századból származnak. A karzat alatt látható Rhédey Ferenc 1758-ban készült, feliratos fa epitáfiuma.