Háromhuta

A mai Háromhuta területe az egykori regéci uradalomhoz tartozott, s mint ilyen, a 1600-as évek közepétől 1711-ig a Rákóczi család birtoka volt. A regéci vár körül elterülő uradalom az egyik legjobban jövedelmező Rákóczi birtok volt. II. Rákóczi Ferenc 1694-ben vette át az addig kamarai igazgatás alatt lévő regéci uradalmat. Sógorával, Aspremont gróffal ebből az alkalomból bejárta az egész birtokot, de később is többször megfordult Regécen és Sárospatakon, intézkedéseket tett az uradalom gazdasági helyzetének fejlesztése ügyében. Üveghuták több Rákóczi birtokon is működtek, az egyik legjelentősebb a lengyel határ melletti makovicai uradalomban (ma Szlovákiához tartozó) Zborón volt. Ezekben a hutákban kastélyokba való ablaküveget éppúgy gyártottak, mint egyéb üvegtárgyakat, palackokat, üveggombokat.

Tokaj-hegyalja legnagyobb birtokosa szintén a Rákóczi család volt, igaz ebben az időszakban a borokat még jobbára hordóban szállították, de éppen ekkor kezd megjelenni Nyugat-Európában a palackozás, elképzelhető, hogy a Prágában tanult és Európában utazgató II. Rákóczi Ferenc a palackok készítése miatt akart, hegyaljai birtokai közelében is üveghutát létesíteni.

II. Rákóczi Ferenc 1698 telén, - amikor a hegyaljai felkelés után, önkéntes bécsi száműzetéséből visszatért birtokaira - alapította meg a regéci üveghutát, valószínűleg a mai Óhuta helyén. Az alapítólevél 1698. február 28-án kelt Fonyban.

Az üveghuta bérlője a lengyel származású Hutnik Tamás és munkásai Zboróról települtek át Regécre. A nevekből arra lehet következtetni, hogy a Huták mai lakói nagyrészt az akkor idetelepülő többnyire lengyel származású üvegfúvók leszármazottai.

Az üveggyár helyének kiválasztásakor az egyik fontos szempont a szinte korlátlanul rendelkezésre álló fa lehetett, hiszen a kemencék fűtése óriási mennyiségű fát igényelt, a fa elégetésével keletkezett az üveggyártás fontos adalékanyaga a hamuzsír is.

A Rákóczi birtokok 1711 után a kincstárra szálltak, a regéci uradalom és az üveghuta új tulajdonosa a Waldbott család lett. Ebben az időszakban a Huták lakossága folyamatosan növekedett, létrejött Óhuta mellett Középhuta és Újhuta. Az üveghuta utolsó telephelye a ma is üveggyárnak nevezett terület lett Óhuta és Középhuta között. 1916-ig, tehát több mint 200 évig folyt üveggyártás a regéci huták területén, munkát biztosítva a falu lakóinak. Az üveggyártás mellett azonban egyre meghatározóbbá vált az erdőgazdálkodás, különösen a jeles erdőmérnökként ismert Waldbott Kelemen idejében. A Waldbottok újhutai vadászkastélya ma is látható és nagyjából megvan még az általuk kialakított Középhutától északra fekvő egykori vadaspark is.

Az üveggyár bezárása után a huták lakói fő megélhetését az erdőgazdaságokban végzett munkák, illetve a fafaragás biztosította. A vasút építéshez talpfákat, épületekhez gerendákat, hordókészítéshez szükséges dongafát, zsindelyt egyaránt elő tudtak állítani a hutai fafaragók a zempléni erdők tölgy, bükk és fenyőfáiból. A két világháború közötti időszakban és még azt követően is egy ideig munkájuk nemcsak a helyi erdőgazdaságokra és fűrésztelepekre korlátozódott, sokan járták az országot, még a Dunántúlra is elmentek dolgozni. A Hutákban a földművelés viszonylag kis területre korlátozódott, inkább kiegészítő, mint fő forrása volt a család jövedelmének. Igaz, hogy minden családnak volt 1 – 2 hold szántója, néhány hold legelője, valamint 1 - 2 tehene és hízója, de a kenyérhez szükséges gabona nagy részét az alföldi aratómunkákkal biztosították. (Munkájukért nem pénzben, hanem gabonában kaptak fizetséget.)