Szatmárcseke

1500 körüli lakosságával a nagyobb települések közé tartozik a szatmári síkságon. Már a 12. században virágzó község volt; 1344-ben Nagy Lajos király a Kölcsey család családnak adományozta. Itt élt ősei kúriájában Kölcsey Ferenc (1790-1838) 1815-től haláláig.

Kölcsey emlékszoba (Kölcsey u. 46.). A Kölcsey család 1889-ben lebontott kúriája helyén 1958-ban épült művelődési házban látható.

A magyar kultúra napján (január 22.) minden évben koszorúzással egybekötött emlékülést tartanak itt.

Levelek, rajzok, személyes tárgyak emlékeztetnek itt a költőre.

Kölcsey 23 évig lakott Szatmárcsekén, kúriája valóságos irodalmi zarándokhely volt.

A művelődési ház előtt áll az a félbetört oszlop, amelyet 1856-ban állítottak Kölcsey sírjára, s mellette Marton Lászlónak Kölcseyt ábrázoló szobra látható.

Református temető. Szatmárcseke különleges látnivalója. Magyarországon, sőt Európában is egyedülálló, csónak alakú fejfáit emberfejre emlékeztető fafaragások díszítik, s némelyiken költői vagy éppen tréfás sírfelirat is olvasható.

A temető középpontjában található Kölcsey Ferenc sírja; márvány síremlékét 1938-ban emelték.

Az Európa-szerte egyedülálló, védett “csónakos” fejfás református temetőt több mint 600 robosztus, tölgyfából kifaragott sírjel népesíti be. Eredetüket és jelentésüket illetően a szakemberek eltérő nézeteket vallanak, az azonban biztos, hogy nem ugor eredetűek, mint azt a helybéliek időnként állítják.

A falu tájháza meredek hajlásszögű, taposott szalmával fedett, szegényparaszti lakóház (Vasvári Pál u. 4.); benne a településen összegyűjtött bútorok és néprajzi tárgyak láthatók.