p

2003. december 15. III. évfolyam 3. szám

 

 

 

 

2. oldal                                             Oktondi - mini - interjú                             2003. december 15.

Helló Drága Törzsolvasók! (És nemtörzsolvasók!!!)  

Igen, rendszeres olvasói lapunknak, léteztek!!! Örömmel halljuk, keresitek az Oktondit, várjátok az Oktondit, szeretitek az Oktondit! No ezért mi is szeretünk benneteket! S így a szeretet jegyében most ebben a naptári évben elköszönünk tőletek: kívánunk NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT! (Pardon: Garácsonyt!) Pihenjetek sokat a szünetben, és Szurmik tanár úr üzeni a 11.A és F osztályoknak, hogy olvassák Az ember tragédiáját! Gitartóan! 
Ami a heti programot illeti: csütörtökön 16.00-kor kezdődik a díszteremben a drámaisok teadélutánja, majd utána este 8-tól éjfélig az Ifjúsági Házban GIMIBULI!!! Hozhatod a barátodat, barátnődet, most sem kell feliratkozni! Igaz, sztárvendég sem lesz, de tán pénteken lesz valamilyen meglepi!!! Apropó péntek! 2. órával kezdünk 8.40-től, és a 4. órával fejezzük be 11.15-kor.Utána karácsonyi ünnepség a tornateremben, majd irány haza, és kezdődhet (pardon: gezdődhet) a jól megérdemelt téli szünet. Röviden pedig annyit: B.ú.é.k.!!!! 

                                                                                                                      Tina 

Mini – interjú

Decemberi számunkban ismét egy új, számunkra is nagyon érdekes témával álltunk elő. Magáról az Oktondiról kérdeztünk titeket. Mit hiányolsz az újságból? Miről olvasnál szívesen? A kérdés tehát adott, és íme a válaszok, amelyek között, nagy örömünkre, jócskán akadtak elismerő vélemények is.

Tetszik az új wicca rovat. Minden számban szívesen olvasnék erről. /10 g/ 

Tökéletes így ahogy van!  /10 a/ 

Lehetnének például képek, és esetleg cikkek az osztályokról.

Több illusztráció, és kép kell bele.  /11 f/ 

Engem érdekelnének a sztárok dolgai, róluk kellenének rövid hírek. /8 g/ 

Jó lenne, ha lenne benne egy sportrovat, így talán még több fiú venné meg.

Így jó, ahogy van! De lehet hogy színesben jobban tetszene. /10 g/

Ann

 

 

3. oldal                                       Oktondi - iskolánk nagyjai                             2003. december 15.

Iskolánk nagyjai 

Akikre büszkék vagyunk… 
Lehetünk is, hisz a november közepén megrendezésre került V. Csongrád Megyei Filmszemléről iskolánk három tanulója is hozhatott el díjat a gimnázium zászlaját lobogtatva. Dokumentumfilm és játékfilm kategóriában indulhattak az ifjú rendezők.  A filmeket bírálta Dr. Buglya Sándor, a MAFSZ elnöke, Pavlovits Miklós, a Telin Tv főszerkesztője és Nagy Károly, művésztanár. Összesen 29 alkotást vetítettek le a délután folyamán, ezek zöme dokumentumfilm volt.  És most lássuk személy szerint a három díjazottat.  

Fölk Petra: 
Sajnos nem vettem részt személyesen a szemlén, de nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy a második helyezést értem el.  Ez megerősített engem abban, hogy folytassam a filmezést. Most is egy játékfilmen dolgozom, ami pár hónap múlva megtekintésre kerülhet.  

  Börcsök Renáta: 
Nagyon örültem a díjnak, ami nem más, mint a Csongrád Megyei Önkormányzat különdíja, egy szép album a megye látványosságairól.  

Szeretnék jövőre is részt venni a szemlén. Azt sajnálom, hogy kevés néző láthatta azokat az igazán értékes képeket. 

   Pintér Olga: 
Szerintem nagyon jó volt, bár néhány 20 perc fölötti időtartamú dokumentumfilm igen unalmas volt. De nagyon szép képeket és operatőri munkákat láthattunk.  Egy különdíjat kaptam a különleges látásmódért.  

  

Ui.: Sajnos Misku Norbert, iskolánk volt tanulója nem nyilatkozott, de ezúton gratulálunk neki, hisz különdíjat kapott.  

   RENCSY

Francia folklór Szegeden

Október 29-én a Szegedi Nemzeti Színház francia folklór előadást szervezett, s bátran mondhatom: nagy sikerrel. Több iskola is meglátogatta a rendezvényt, hisz nemcsak a HMG diákjai ismerkedhetnek a nyelvvel. A breton népdal-és néptánccsoportot vezetőjük konferálta fel anyanyelvükön. Bár egy tolmács is segített a még ma is élő francia kultúra rövid ismertetőjét megértenünk, mindenki inkább saját tudása szerint fordított. Az előadáskezdetekor meglepődve tapasztaltam, hogy ez a kultúra sok más néphagyomány

 szokásait is magába foglalja, többek közt magyar és holland elemeket figyeltem meg a népviseletben. A zene ezek ellenére teljesen egyedi volt. A táncosok mozgása sok hónapos gyakorlást mutatott, s arcukon meglepetten észleltem az előadás vége felé közeledve is elégedettséget,  nyitottságot a nézők felé, mely természetes mosolyban nyilvánult meg. Nemcsak a közönség élvezte az előadást, a zenekar és a tánccsoport is örömmel mutatta be népművészeti szokásaikat. A nézők tetszésüket tapsviharban jelezték az előadók felé, ennek hatására a legnagyobb sikert aratott dalukat és az ehhez tartozó táncot újból elénekelték, eltáncolták nekünk. Reméljük, máskor is ellátogatnak hozzánk! Köszönjük az igazgatóságnak és a tanároknak, hogy szervezésük segítségével egy új kultúrát ismerhettünk meg!

Niki

 

 

4. oldal                                               Oktondi - interjú                                     2003. december 15.

Sineger Julianna

 „Én mindig azt látom, hogy a lehető legjobban teljesítenek a gyerekek.”

Ebben a számunkban úgy gondoltuk, hogy a drámaisok egyik kedves tanárát, Sineger Juliannát ("Sincit") tűzzük pennahegyre. 

–Önt jól ismerik a gimnázium drámais tanulói, mert évek óta beszédtechnikát tanít nekik. Pontosan mióta is?
–Huszonhárom éve. Tehát azóta, hogy az első osztály, a kísérleti osztály negyedikes lett.
–Előtte mivel foglalkozott?
–Én gyógypedagógus vagyok, és akkor az origoflém-pedagógia szakomat tanítottam. A második szakom a logopédia, amihez szorosan kapcsolódik a beszédtechnika.
–Tanított kicsiket is?
–Igen, tehát a logopédusok nulla éves kortól gyakorlatilag egész életen keresztül foglalkoznak az emberekkel.
–Kiket könnyebb tanítani, a kicsiket vagy a nagyobbakat?
–Nincs ilyen. Mind teljesen más, a technikája ugyanaz, nagyon-nagyon meg kell figyelni őket, és azt, hogy hogyan reagálnak. Az egyéntől függ, hogy ő milyen személyiség. Megfigyelem őket, hisz arra nincs recept, hogy mely gyerekre vagy felnőttre milyen kis ruhát húzok rá. A megfigyelés és a tapasztalás a legfontosabb elemei ennek a szakmának.
–Mennyire van megelégedve a diákok órai teljesítményével?
–Hát ez nagyon sok mindentől függ: tőlem, tőlük, a hangulattól, amit együtt teremtünk, tehát sok mindenen múlik. Elégedett vagyok általában. Akivel nem vagyok elégedett, annak mindig mondom. Olyan soha nincs, azt hiszem, hogy mindenki egyformán teljesít.
–Előfordult már, hogy egy diák nem volt hajlandó közreműködni az ön óráján?
–Elő, persze.
–Olyankor mi a teendő?
–Erre sincs recept, azt a tanulót, aki mondjuk halk, visszafogottabb, és nem hajlandó csinálni, azt teljesen máshogy kell motiválni, mint mondjuk egy agresszívabb gyereket. Tehát ez is teljesen az egyéntől függ. Nincsenek sémák szerintem a pedagógus pályán.
–Milyen érzésekkel készül egy-egy órájára?
–Én mindig azt látom, mert én tényleg felkészülök tisztességesen, hogy a lehető legjobban teljesítenek a gyerekek, és néha

 

 akkor szokott csalódás érni, amikor nem készülnek. Bár én úgy érzem, hogy nagyon sok szempontból megértő vagyok. Megértem a problémáitokat, de akkor, amikor már tizedszerre ugyanaz, akkor nem. Vannak szintek, melyeket el kell érni, és vannak szabályok, melyeket be kell tartani, mert hogyha azt az ember elengedi folyamatosan, akkor a személyiség omlik össze. Tehát kitolunk velük, a gyerekekkel meg saját magunkkal is.
–Milyen érzésekkel távozik az órákról általában? 
–Ha van valami konfliktus, akkor azt igyekszem lezárni még az órán, tehát nem viszem magammal, bár pontosan a tavalyi évben fordult elő, hogy ilyen történt. Az nagyon rossz, de igyekszem, hogy senki innen ne távozzon úgy, hogy valami kis görcs van benne. Ez nehéz, azonban csupán tavaly történt meg először, hogy ez nem sikerült. Az rossz érzés volt.
–Azt elhiszem. Ön tart délutáni órát is. Ez mikor van, és kik számára nyitott?
–Kedden délután tartom, fél négytől, ameddig futja az időnk, de általában egy óra. A gyerekeket be kell osztani, mert ez lenne igazából a logopédia, ami kötött, tehát ott kettő-három embernél több nem lehet. Amikor egy csapat elkészül, akkor jöhet a következő. A hanghibák javítására, orrhangzósság, egyéb ritmuszavarok korrigálásával foglalkozom ebben az időben.
–Nemrég elismerő kitüntetést kapott a drámai tagozat. Mit jelent ez az ön számára?
–Ezt sokan megkérdezték már. Természetesen örülök, de azt hiszem, minden tanár, minden ember örül egy díjnak. De igazából nem ezért csinálja az ember. Hogyha én osztottam volna, akkor a drámai tagozatnak tizenöt évvel hamarabb adtam volna ezt a díjat. Huszonöt év nagyon sok idő, és az ember élete van benne. Rengeteg idő. De inkább az a fontos, hogy a gyerekeknek örömöt okozzon mindez.  Bár most még sokan száraznak tartják ezt a   tantárgyat, de amikor évek múlva visszajönnek, és mondják, hogy "Na Sincikém, ennek hasznát vettem, most jöttem rá, hogy milyen jó", akkor vagyok igazából boldog. De örülök a díjnak is nagyon.
–Köszönöm szépen az interjút.
–Na, pusszantalak!

Bódis Éva

 

 

5. oldal                                               Oktondi - jegyzet                                     2003. december 15.

?Sztárság = Magány? 

Siker, fény, csillogás… ez mind együtt jár a sztársággal. De vajon megéri-e mindez azt, hogy az ember kockáztassa érte barátait, szeretteit, magánéletét, a valós énjét?
Egy hétköznapi „szürke kisegér” legfőbb álma az, hogy ő is a legnagyobbak között foroghasson. Minden óhaját lesse a stáb. Milliók olvadjanak egy mosolyától, és ajándékokkal halmozzák el rajongók ezrei. Ez mind szép és jó, de mint minden érmének, ennek is két oldala van. Vegyük például a bulvárlapok tolakodó lesifotósait. Vagy az irigyek ármánykodását, egy-egy elszántabb rajongó – akár veszélyes – közeledését. Mire kedves „egérkénk” csak mosolyogva legyint: „Ugyan már, ennyit csak el lehet viselni.” Valóban. El lehet viselni. De meddig?
Amíg minden új, minden izgalmas, ismeretlen, az embert folyamatosan leköti a bámészkodás, a fejkapkodás, a csodálkozás. Ám amint a kamera-mosoly már rutinná vált, az interjúk kérdés-válaszai üres fecsegéssé és már nem csillog a lelkesedés „egérke” piciny fekete szemében, onnantól vége. Jön a szakmai leépülés.
Már nem okoz örömet a dal, amit énekel; a szerep, amit játszik. Nem foglalkozik a barátok jó tanácsaival, elhanyagolja családját. Csak a manager, a rendező az Isten, minden szava szent, és olyan görcsösen hajt a következő arany-, platina-, ki tudja milyen lemezért; s nem lebeg más a szeme előtt csak az Oscar-díj, hogy a múlt ködébe veszik a régi bogárfekete szemű, csillogó bundájú, karcsú kis teremtmény.

 „Egérke”, hová lettél!? S ha épp csak tíz eladott lemezen vagy háromszáz múlik, az egész világ összeomlik. Ilyenkor jönne jól egy jó barát, egy anya. De hol is vannak? Ja, hogy vérig sértetted őket önfejűségeddel, esetleg rég meghaltak, míg te csak a megélhetésért, a sikerért küzdöttél. Tényleg, rémlik valami temetés, amire el kellett volna menni, de aztán jött egy halaszthatatlan tv-interjú, s nem mutatkozhatsz a legújabb divat szerinti hajköltemény nélkül, nem igaz?
„Kellenek is nekem a barátok!”- gondolja „Egérke”, s a jól ismert fiola után matat táskájában. –„Itt az igazi barát!”, s bevesz egy pár szemet, majd nagyot húz egy jól ismert márkájú, méregdrága wiskey üvegéből. Mindenből a legjobbat… elvégre is sztár vagy! Majd kocsiba száll - mondani sem kell, hogy a legeslegújabb modell – s neki indul az éjszakának, feledni, hogy milyen hálátlanok a rajongók, hogy nem tudtak még egy pár százan beülni a moziba vagy CD-t vásárolni.
Ködös az agy, álarc a jókedv…
„Egérke, a híres sztár, tegnap éjjel tragikus körülmények között elhunyt. A körülményeket még vizsgálják…”
Hát ennyi. Egy karrier vége: két mondat a tv-ben, pár könnycsepp a fanatikusok szemében, de az élet megy tovább. Jön egy újabb lelkes sztárjelölt, őt is körülrajongják, s talán, ha szerencséje van, nem egy fára csavarodva végzi, hanem elvonókúrán.
A sztárság sajnos olykor valóban magánnyal jár, persze van, aki tudja ezt kezelni, aztán vannak, akik nem. De mit lehet tenni… „The show must go on…”

-andromeda-

Mindörökké karácsony

       Az év vége és ezzel az újév kezdete már ősidők óta szinte minden nép számára búcsúzással és ünnepléssel telik. Az óév eredményeire emlékezve és a jövőt tervezve az emberek ünnepléssel léptek át az újesztendőbe. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével, a csillagászati újév kezdetével. A régi időkben az újév kezdete nem január 1-je volt, hanem december 25. környékére esett. A különböző időszámítások alapjául a természet megfigyelése szolgált. A nappalok hosszabbodása, a rügyfakasztó tavasz közeledte az emberek számára nagy öröm volt, hisz téli tartalékaik csökkenése után alig várták, hogy az életet adó Nap sugarai ismét friss táplálékforráshoz juttassák őket. A csillagászatot nemigen ismerték, így hát mindig nagyon izgatottak voltak, hogy vajon eljő-e ismét a hosszú, meleg napok és a rövid, langyos éjszakák ideje. Ezeknek a megfigyeléseknek az alapján az újév kezdetét akkoriban a Nap visszatérésének az időszakára tették. A régi Rómában például az újesztendő kezdetét március eleje, a tavasz érkezése jelentette. Később a Calendae Ianuariae, vagyis január 1-je lett az év kezdőnapja, melyet a Gergely-féle naptár elkészítésénél is figyelembe vettek, és a mai napig szerte a világon ezt tekintik az újév kezdetének. Az időjárás változásait az emberek régebben az istenek tetteinek tekintették. Úgy gondolták, a megfelelő tisztelet megadásával, áldozatok emelésével az eljövendő újesztendő termékenyebb és gondtalanabb lesz. A rómaiak az újév eljövetelét egy több napig tartó ünnepléssel, a szaturnáliával köszöntötték. Ez a farsangi ünnepség a szeretet jegyében telt, megajándékozták egymást és a rabszolgákat is. A nappalok hosszabbodását a Nap istenének, Mithrásznak születésével azonosították. Mithrász tisztelete perzsa eredetű volt, a birodalom

 

6. oldal                                           Oktondi - karácsony                                    2003. december 15.

katonái hozták először hírét Rómába és a provinciákba, tehát Pannóniába is. A kereszténység kialakulásakor december 25-ét, a Legyőzhetetlen Nap születése napjának tekintették. Ez az isten barlangban született, ami egyben istálló is volt, születésekor pedig pásztorok vették körül. Az Egyház más vallások szokásaiból is sokat átvett, így a sok ezer éves, téli napfordulóra eső ünnepet is, melyet a  kereszténység legjelentősebb alakjának, Jézus születésének a napjával egyeztetett, és ezáltal bevonta a krisztusi vallás ünnepkörébe. A karácsony manapság már az egész világon szinte ugyanazt jelenti: az emberek békében, szeretetben ünneplik a kis Jézus születését.
       Magát a karácsonyi ünnepet jelző szó eredetét vizsgálva kiderül, hogy a tél legjelentősebb eseménye minden nyelven saját nevet kapott, amely hűen tükrözi, hogy a szót használó népek milyen jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek. A magyar karácsony szó szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése utal az újesztendőbe való átlépésre, tehát naptári eredetű csakúgy, mint a  lengyel kolenda vagy az orosz koljáda, ami karácsonyi éneket jelent. Az angol Christmas Krisztus nevére utal, a német Weihnacht és a holland kertsmisse pedig szent éjt jelent, tehát e szavak egyházi eredetűek. A latin Natalis (születés) szóból ered a francia noel, az olasz natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling szavak mindegyike. Létezik még a karácsony megnevezésére a skandináv Jul szó, és ennek óangol változata, a Yule. Pontosan nem tudni, mit jelentett eredetileg, valószínűleg a télnek azt a szakaszát, amelyet ma is a téli ünnepi időszaknak tekintünk. 
      A karácsony kialakulása óta az ünnep sokat változott, ahány hely, annyi szokás, mindenütt máshogy zajlik ez az esemény. Az újság szűk keretei miatt nem áll módomban részletezni a világ összes országának karácsonyi szokását, néhányról olvashattok részletesebben, a többiekről csak érintőlegesen lesz szó.

                Az osztrák sógorok hozzánk nagyon hasonló módon ünneplik a karácsonyt, Belgiumban december 6-án zajlik ez az esemény, a csehek úgy tartják, hogy szenteste napján csodák történnek, Dél-Afrikában "nyári mikulás van" ( nyáron van a karácsony ), az USA decemberi népünnepélyét pedig senkinek sem kell bemutatni ( éppúgy ahogy az ehhez hasonló Kanadáét sem ). A dánokat sok díszítés és játék jellemzi, a finnek temetőbe járnak, majd sajtlevest és sült rénszarvashúst fogyasztanak. Érdekes, hogy Írországban december 13-ától szentestéig az ún. "Little Christmas" zajlik, majd karácsony másnapján az emberek lóversenyre mennek. A mélyen katolikus Lengyelországra a népi hagyományok mellett az imák és a fogadalmak a jellemzőek csakúgy, mint a szintén keresztény hitű Mexikóra, ahol az ünnep legfontosabb jelképei a gyertyák és a szentképek. A norvég karácsony csodálatos, érzelmekkel teli ünnep, ők a finnekhez hasonlóan temetőbe mennek, és minden sírra égő gyertyát helyeznek. Portugáliában tradicionális vacsorát fogyasztanak, amely sózott, szárított tőkehalból és burgonyából áll, Spanyolországban az ünnepek fénypontja január 6-a, a háromkirályok napja, az ünnepi menü pedig leggyakrabban mandulaleves és kemencében sült dévérkeszeg. Szlovák szomszédainknál a felnőttek Mikulásnak, ördögnek vagy angyalnak öltöznek, a gyerekek verset mondanak, az esti vacsorának pedig elengedhetetlen desszertje a híres pozsonyi patkó.
       Anglia:
A karácsonyi készülődés a szebbnél szebb üdvözlőkártyák szétküldésével kezdődik. A kapott kártyákat szalagra ragasztva felakasztják a falra, és le sem veszik egészen január 6-áig. Az egész házat zöldbe-pirosba öltöztetik, a gyerekek levelet írnak a Télapónak. December 24-én a karácsonyfát együtt díszíti az egész család, majd este a gyerekek az utcára vonulnak, karácsonyi dalokat énekelnek, amiért jutalmul cukorkát kapnak. Este a Mikulásnak süteményeket és egy pohár portóit raknak a karácsonyfa alá, majd a gyerekek az ágyukra óriási zoknit akasztanak, és arról álmodnak, vajon milyen ajándékokat találnak benne ébredéskor. Másnap a család együtt vacsorázik: gesztenyével töltött pulykát és pudingot. Végül a gyerekek nagy örömére a kekszes doboz kinyitásakor petárda pukkan.
      Ausztrália: 
A keresztény hagyományokkal rendelkező lakosság e távoli földrészen is megünnepli a karácsonyt, még ha az a nyár kellős közepére esik is (úgy, ahogy Új-Zélandban is). Bár egy külföldi valószínűleg úgy gondolná, hogy a karácsonyhoz nem illik a rekkenő hőség és a fürdőző tömeg, az ausztrálok számára ez a természetes. 
Ők is állítanak fenyőfát, mely gyakran műfenyő, elmennek a karácsonyi szentmisére, és ugyanúgy megajándékozzák egymást, mint mi. A bevándorlók leszármazottai karácsonykor szívesen felelevenítik az óhaza szokásait, az ünnepi vacsoránál pedig mindenkinél az kerül az asztalra, ami egykor otthon. Egy igazi ausztrál család viszont inkább közös pikniket rendez a tengerparton, vagy barbecue partit a kertben, ünnepi vacsora gyanánt.

 

7. oldal                                           Oktondi - karácsony                                    2003. december 15.

     Franciaország:
A fények városának országában már december elején fénybe borulnak az utcák. A városok főterén fenyőt állítanak, az út menti fákon sok ezer kis színes égő világít. A kirakatok már jóval karácsony előtt megkapják ünnephez méltó ruhájukat, az áruházak pedig rengeteg játékkal várják a gyerekeket. Az éjféli mise után következik az ünnepi vacsora, a reveillon, melyen libamáj, szarvasgomba, vadak, halak, gesztenyés liba vagy pulyka kerül felszolgálásra. Desszertként fehér vagy fekete pudingot és tradicionális francia fatörzset tálalnak, melyet piskótatésztából készítenek. Franciaország déli részén némileg eltérnek a karácsonyi szokások. Az éjféli mise után, a halászok hallal teli kosarat helyeznek az oltár elé a kis Jézus iránti tiszteletük és szeretetük jeléül. Ezután a családok hazatérnek otthonaikba, ahol elfogyasztják az ünnepi vacsorát.
Előételként Boudin blanche-t, tejes, világos színű kolbászt sütnek, melyet sült, cukros almával tálalnak. Provance-ban a karácsonyi vacsorán nem tálalnak húsételt. Ízletes halételeket fogyasztanak különleges mártásokkal, melyhez forralt bort isznak. Specialitásuk közé tartozik az articsókás omlett és a 13 különböző finomságból álló desszert, házanként más-más recept szerint. Ez jelképezi Krisztus és a tizenkét apostol utolsó vacsoráját. Nivernaise-ben disznótoros, Elzászban libamáj és savanyú káposzta, Roussillonban libamáj, osztriga, pulyka, nyúl az ünnepi vacsora. Bretagne-i specialitás, hogy a liba nyakának bőrét megtöltik, megsütik és burgonyapürével tálalják.
     Izland:
A karácsony izlandi nyelven Jol, ünnepe itt is hosszú ideig, egészen január 6-ig a három-királyok napjáig tart. A Jol név a Jolasveinar-nak nevezett manócskáktól ered. Egy izlandi legenda szerint 13 kis manó minduntalan megtréfálta és bosszantotta az embereket, különösen a gyerekeket. Ám amióta megjelent a Télapó, a manócskák megszelídültek, és azóta ajándékokat készítenek a gyerekeknek. Ezért a gyerekek már december elején kiteszik a cipőiket az ablakokba. Karácsonykor megtalálják bennük az ajándékokat, de ha rosszak voltak, akkor csak krumplit kapnak.
    Lettország:
A lett gyerekek nagyon szerencsések, ugyanis a helyi szokás szerint a Mikulás a szentestétől kezdve majdnem két héten át, tizenkét napon keresztül minden áldott este hoz nekik valamilyen ajándékot. A lett ünnepi menü már kevésbé pazar: barna borsó, rétes, káposzta és kolbász kerül az asztalra karácsonykor.
     Németország:
Advent vasárnapjain gyertyákat gyújtanak, Borbála napján aranyesőágakat raknak a vázába, hogy karácsonyra kihajtson. Miklós napján a gyerekek kiteszik a kitisztított csizmákat az ajtó elé, hogy a Mikulás telerakhassa finomságokkal. December 1-jén érdekes naptárakat készítenek, melyek apró meglepetéseket rejtenek a gyerekeknek minden nap, egészen karácsony estig. A karácsonyfát december 24-én együtt díszíti az egész család, majd az este elérkeztével ropogós libasültet esznek vöröskáposztával és krumplival. A gyerekek január 6-án a Háromkirályok napján királynak öltöznek, és így járják az utcákat, miközben minden kapura felírják a királyok neveinek kezdőbetűit.
     Olaszország:
Az olaszok vidékenként különbözőképpen ünneplik a karácsonyt. Észak-Olaszországban a Télapó, Babbo Natale vagy a kis Jézus viszi szerte az ajándékokat a gyerekeknek. Vannak vidékek, ahol a gyerekek már december 13-án megkapják az ajándékokat Szent Lucától. Rómában egy Befana nevű seprűnyélen közlekedő jóságos öreg boszorkány juttatja el a csomagokat a gyerekekhez a kéményeken át. 

A karácsonyi vacsora is méltó a híres olasz konyhához. Jellegzetes előétel a parajjal töltött ravióli diós vajjal leöntve vagy a gorgonzola töltött gombával. Főételként sült házinyulat esznek pármai sonkával. A vacsorát az elmaradhatatlan desszertek zárják, többek között: tiramisu, fenyőmagos csillag, csokoládés kuglóf.
      Oroszország:
Oroszországban a gyerekeknek sokat kell várni, hogy felállíthassák és feldíszíthessék a karácsony jelképét, a jolkát, az orosz fenyőfát. Náluk ugyanis, december 25-26 helyett csak január 6-án, vízkeresztkor tartanak nagy ünnepet. A hideg téli napokat szinte átmelegíti a várva várt nap, amikor az egész család egybegyűlik,

8. oldal                                           Oktondi - karácsony                                    2003. december 15.

és az ajándékozás után megkezdődik a fenséges ünnepi vacsora. A szegényebb emberek is hónapokig takarékoskodnak, nehogy valamit is nélkülözni kelljen az ünnepi asztalról. Az előétel a népszerű zakuszki, a blini (kis élesztős lazaccal, kaviárral töltött palacsinta) vagy a grúz eredetű, virágformájú töltött káposzta. A tehetősebbek a fekete Beluga kaviárt, a szegényebbek a "szegények kaviárjának" nevezett padlizsánkrémet fogyasztják. Igen ismert levesük a gazdag és sűrű szoljanka leves vagy a csípős scsí, ami mellé pirozskit káposztával, darált hússal töltött vodkás tésztát esznek. Főételként a férfiak által készített perzsa eredetű pilaf áll, mely nem más, mint birkahúsos vagy zöldséges sáfrányszínű rizs. A tartalmas vacsorát desszertként sajttorta, kuglóf vagy egy szelet híres oroszkrém torta zárja.
    Svédország:
A svédek december elejétől adventi naptárral és vasárnaponként egy-egy gyertya meggyújtásával várják a karácsonyt. Norvégiához hasonlóan, Svédországban is kívül-belül feldíszítik a házakat, a jellemző skandináv motívumokkal: piros és fehér virágokkal, fenyőágakkal, gyertyákkal és szalmadíszekkel. A karácsonyfa alá szinte mindenhol bekerül a szalmából készült kecskebak az ajándékok mellé. Ez utóbbiakat Svédországban Jolklappar-nak hívják, ami karácsonyi zörgést jelent. Ez a név egy régi szokásra utal, mely szerint az emberek megzörgették annak a kapuját, akit meg akartak ajándékozni, majd miután bedobták a kapun az ajándékokat, elfutottak. Az ajándékokat, melyeket kis versek kíséretében adnak át a gyerekeknek, Svédországban a Télapó hozza, mégpedig az ünnepi vacsora után. Január 13-án az ünnep zárásaként a svéd családok még utoljára körbetáncolják a karácsonyfát.

hamm

Mozi, Mozi, Mozi…

Némó nyomában

A Disney legújabb animációs filmje, melyben egy pici narancssárga bohóc hal – Némó – a főszereplő. A film elején kis hősünk elvesztette a mamáját, így a papájával – Pizsivel – marad. Megpróbálja megtanítani, milyen veszélyes is a Nagy Zátony és környéke, amikor is egy búvár elragadja Némót, és egy sós vizű akváriumban köt ki, ahol társaival tervezi a szökést. Mindeközben apja tűvé teszi érte az óceánt…

Holdfényév

Az esküvő előtt a menyasszony lövöldözés áldozata lesz. Így a film halotti torral indul. A szülők azon dolgoznak, hogy a gyilkos elnyerje méltó büntetését. A fiút lelkiismeret-furdalás gyötri, mert előtte szakítani akart a lánnyal. Egyre több időt tölt a szülőkkel, majd baráti viszony alakul ki köztük. A komor helyzet váratlanul kellemes, sőt humoros fordulatot vesz…

Jó Szórakozást!

Ladybird

 

9. oldal                                           Oktondi - így írtok ti                                    2003. december 15.

Legújabb számunkban Urbán Nóra 10. D osztályos tanuló írását olvashatjátok. Ha kedvet kaptok, ti is beadhatjátok titkos, jónak ítélt alkotásaitokat. Mi megjelentetjük!

Egy pillanat képzelgése

   Egy csendes, esős nyári nap forró estéjén hallgatagon sétáltam a messzire ívelő kanyargós folyó partján. Rád gondoltam…
   Elmémet szüntelenül a belőled születő gondolatok járták át. Bizonytalanul lépkedtem a bokámat verő nedves fűben. Minden léptem mély nyomot hagyott a sötét földben. Hirtelen tétován megálltam, mint ki azt sem tudja, merre jár. Köröttem magas fák hajladoztak, koronájukba olykor belekapott a szél, és suhogásuk ijesztő árnyként jött felém. Mégsem féltem! … Nem ijesztett a körülvevő rejtelmes csend sem. Könnyeimtől nedves arcomat az ég felé tartottam, s néhány röpke pillanatra látni véltelek a hatalmas habos felhők és a kék ég mély rejtekében. (Ha valaki figyelt e percekben, úgy gondolhatta, e szegény bolond elméjét vesztette.) Láttam arcodat hogy mosolyog, ahogy szemhéjadat lassan, fáradtan lehunyod. Oly valóságosnak tűntél ott az égen, nem akartam hinni, hogy e látomás már csak elszánt emlékeim része. Meredten bámultam a fejem fölött elterülő végtelennek tűnő égre. Szemhéjamat lassan lecsuktam, karjaimat egy ismeretlen belső késztetés emelte fel… fel… és fel. Nem éreztem testem súlyát, mintha hirtelen lebegtem volna. Álomnak véltem e furcsa érzést, a valóság többé megszűnt létezni, az a valóság, ami a szürke és hazug hétköznapokban körül vesz, az a valóság, ami nem más, mint csupán az az álom, melyet saját sötét elménk szül meg, amelyet mi magunk irányítunk, és hogy ezt mások is elfogadják, valóságnak nevezzük el.
   Csak álltam ott… minden szó ajkaimra fagyott. Hajamba a gyengéd szél kapott bele, halk suhogása a gyötrelmes sikoltó lombok között fülembe csendült újra meg. Velem sírtak mind a fák, a levelek fájdalmas sikoltása, mint apró fénysugár a korom fekete éjszakában tört elő lelkem mélyéről. Meggyötört szívem könnyzáporok zuhatagában fuldokolt; hagytam magam… hagytam, hogy sodorjon magával a büszke ár… ellenállni nem próbáltam, mint az apró cserebogár, kire az ember minden más érzés nélkül, ama természetes kegyetlenséggel, mely emberi mivoltából ered, rátapos, elnyomja az „emberi” képzeletben élt alattomos férget. Így éreztem most magam én is… mint egy elnyomott, haldokló féreg, kinek sorsa, élte oly közömbös és rideg a körülötte lévő mindenségnek. Szánalmasnak és végtelenül magányosnak éreztem magam. A múlt emlékei hadakoztak a jelennel, s amint harcuk csendesedett, a vihar is csitulni kezdett. Lassan és fáradtan elállt az eső; a szél őrült háborgása is abbamaradt. A magas fák zöld lombjai közül az éltető nap néhány halvány sugara szűrődött be, tündéri csattogást adva a nedves leveleknek. Úgy néztem mindezt, mintha először látnám, mintha eddig számomra ismeretlen és idegen csoda történne. Lassan térdre ereszkedtem a nedves homokban és fűben, két kezem a folyó kristálytisztán tündöklő vize felé nyúlt. Arcommal a szivárványszínekben úszó víztükör fölé hajoltam… lélegzetem halk és lassú volt… szemhéjam súlytól nyomottan csukódott le, majd fel…. Mélyen belenéztem tükörképem pillantásába…, figyeltem arca, arcom minden apró mozdulatát, rezzenését; próbáltam megfejteni szemének fényét. Titkot véltem látni benne, egy titkot, mely még önmagam előtt is rejtett. Egy furcsa és titokzatos fény lobogott két szemem rejtekében. Egyre jobban vonzott e rejtelem… egyre közelebb hajoltam saját képemhez. Hajam néhány szála a víz tükrét simogatta … majd hirtelen egy ismerős hang a messzi és csöndes távolból kiáltotta nevem. S akkor, mintha egy mély és tündérszerű álomból ébredtem volna fel. Újra kiáltott a távoli hang … s e pillanatban eszméltem rá, hogy e hosszú sétára kezem kezedben nyugván indultam el. Majd hangod újra felém szólt. Arcomat a folyó rejtelmes és kék tükre felé fordítottam. Kétkedően és meglepetten bámultam a vizet, s benne magamat. Reá mosolyogtam… majd hirtelen kezed vállamra tévén felhúztál, s szemedbe nézvén láttam a titkot, melyet azelőtt oly nagy vággyal kémleltem, s tudtam, az egész nem volt más, mint egyetlen röpke pillanat képzelgése. S kacagva szerelemtől és vágytól ketten szaladtunk tovább a messzire ívelő, kanyargós folyó partján.

 

10. oldal                                                    Oktondi                                            2003. december 15.

Kellemest a hasznossal
- Underground Fesztivált a jótékonysággal

      November 7-e óta már több mint egy hónap telt el, azonban akik olvasták előző számunkat, avagy figyelték a plakátokat, azok tudják, hogy ekkor került megrendezésre az Ifjúsági Házban egy  metál, illetve rock koncert, ami a rendkívül találó Underground Fesztivál nevet kapta. A fellépő zenekarok között akadt két-három kisebb, még talán kevésbé ismert zenekar, de eljött a Blind Myself és egy olyan nagy név, mint az Iron Maidnem. Az a több mint 300 ember, akit érdekelt a fesztivál, és megnézte a koncerteket, biztos vagyok benne, hogy nem csalódott, hiszen a rendezvény atrocitásoktól mentesen zajlott, a hangulat remek volt, végre lehetett egy jót bulizni. Ami miatt azonban ezt a cikket olvassátok itt valamilyen kiváló nyelvi írás helyett, annak az az oka, hogy a fesztivál összes bevételét jótékonysági célokra fordították, és így jelentősen nőtt a koncertsorozat eddig sem elhanyagolható értéke. 
     A továbbiakban az egyik fellépő szentesi zenekar basszusgitárosától, a Mana oszlopos tagjától, Szaszkó Zsolttól (alias ZCS) tudhatjátok meg a részleteket egy interjú keretében, előbb azonban a lehetőséget kihasználva beszél saját zenekaráról.
- Először is, azok kedvéért, akik nem ismernének benneteket, mondj pár szót a zenekarról!
-: 2001.szeptember 10-én, 4-en alapítottuk a zenekart, a tagokról dióhéjban annyit, hogy Gyarmati Ferenc gitározik, Kovácsházi Attila dobol, Szabics Péter énekel, jómagam pedig basszusgitározom. Természetesen volt mozgás a zenekaron belül, de most harmadik demó lemezünkre készülünk az eredeti felállással, és reméljük, hogy mind zeneileg, mind pedig szövegileg olyan minőségű anyagot tudunk készíteni, mely megfelel a közönség, illetve a saját elvárásainknak is.
- A keményebb zenék széles tárházából pontosan milyen stílust képviseltek?
- Jó kérdés ( kösz ).A zenei stílusunk meghatározatlan, ezt majd azok fogják meghatározni, akik beszerzik a lemezünket és meghallgatják azt. Egyébként a zenénk folyamatosan változott, egyre durvább és durvább lett, de reményeink szerint mostanra már nagyszínpadképessé vált. A zenekar megítélését elősegítendő tény, hogy a közeljövőben játsszunk együtt a Mantrával és a Replikával.
- Nagy hangsúlyt fektettek a dalok szövegére, miről szólnak számaitok?
- Különböző téves nézetek alakultak ki rólunk, és a hozzánk hasonló zenekarokról, de hangsúlyozom, hogy kemény zenét játsszunk ébresztő hatású pozitív szöveggel. A dalok az emberi gyarlóságról szólnak, arról, hogy az embernek nem szabad elhagynia magát. Úgy látjuk, hogy az emberek túl könnyen elfogadnak dolgokat, szeretnek menni a "meleg nyájjal", és nem mondják azt, hogy "nem, én mégsem vagyok olyan".
- Ha jól tudom, a közelmúltban eredményesen szerepeltetek egy tehetségkutató versenyen...

- ...Igen, ezt nagyon jól tudod, gondolom ott is voltatok ( :-) ).Erről igazából nem akarok többet beszélni, bejutottunk a döntőbe, ahol különdíjként egy videoklipforgatást nyertünk, amit elsősorban a  már korábban elmondottak miatt - a zenei elemek és a tagok is folyamatosan változnak - nem használtunk fel, a másik ok pedig, hogy minél kiforrottabb anyagot szeretnénk kiadni a rajongóknak (a klip szerepelni fog a demón ).
- Rátérve a beszélgetés apropójára, Ti voltatok a jótékonysági fesztivál értelmi szerzői és a rendezvény megszervezői...
- Végsősoron igen, dobosunk, Kovácsházi Attila fejéből pattant ki a jótékonysági koncert gondolata, sokan "ráharaptak" az ötletre, de a kezdeti lendület után a konkrét szervezés tekintetében egyedül maradtam, kivéve a koncertek napját, amikor mindenki ingyen segített (az összes barátom kidobó, jegyszedő vagy valamilyen szervező volt ),így csökkentve a költségeket. Szükség is volt a költségcsökkentésre, mivel a fesztiválnak helyetadó Ifjúsági Házon kívül csak néhány civil szervezet és a Horváth Mihály Gimnázium DÖK-je támogatta a rendezvényt. Ezúton is köszönet érte. Mindenesetre a támogatók hiánya ellenére a koncert után 116649 forintot tudtam átadni a szentesi gyermekkórháznak, amiből minden bizonnyal a beteg gyerekek benti életét jobbátevő eszközöket fognak vásárolni (televízió, videó, műsoros videokazetta - nem, nem Schobert Norbi ).
- Milyen feltételekkel vállalták a zenekarok a fellépést, és mit lehet róluk tudni?
- Minden zenekar hihetetlen gyorsan elvállalta a felkérést, minimális pénzért jöttek el, és szorítkoztak a lehető legegyszerűbb, legszolidabb ellátásra, nekünk csak a benzinköltséget kellet állni. Fellépési sorrendben első volt a gyomaendrődi Nasmith, velük a szarvasi tehetségkutatón "melegedtünk össze" ( rossz az, aki rosszra gondol :-) ), és azóta is tartjuk velük a kapcsolatot. Második volt a Mana, azaz Mi, harmadik volt a Gholgoth, aki debütáló lemezét mutatta be, negyedikként a pesti Blind Myself lépett színpadra, akiket senkinek sem kell bemutatni, az utolsó,a legtöbbet mondó, legtartalmasabb zenekar az Iron Maidnem (majdnem maiden :-) ) volt, akik egy az egyben Iron Maiden számokat játszanak zseniális módon.
-Mi lesz a rendezvény sorsa a jövőben?
- Szeretném, ha ez az első, egy hagyományteremtő jótékonysági fesztivál lenne, és minden évben megismétlődne, ha lehet, egyre nagyobb és nagyobb keretek között.
- Szaszkó Zsolt, köszönöm az interjút, sok sikert kívánok a további koncertekhez, és remélem, még találkozunk az újság hasábjain. 
- Én köszönöm a lehetőséget. A végén még annyit szeretnék elmondani, hogy ha bárkinek valmiféle gondja, problémája esetleg kérdése van a rendezvénnyel, illetve a zenekarral kapcsolatban, az írjon nekünk a manatribe@freemail.hu e-mail címre vagy hívja a 30/9729204 -es telefonszámot.

11. oldal                                                    Oktondi                                            2003. december 15.

Környezetünk…

Az Oktondi harmadik számában gimink volt tanulóját, Hankó Gergelyt faggatom afrikai útjáról.

-Hogy jutottál ki Afrikába, és pontosan hol jártál?
-Nigériában voltunk, amely közel van az Egyenlítőhöz, és a trópusi lelimával rendelkező ország. Egy munka kapcsán jutottunk el oda, irodaépületeket kellett légkondícionálnunk. Emiatt két utunk volt Afrikába: egy kéthetes, illetve egy hónapos időtartamú.

-Hogy viszonyultak hozzátok az ott élők?
-Az ott élők viszonya a fehér emberekhez nagyon érdekes. Ez, hogy így mondom: fehér ember, nagyon furcsán hangzik. De ha ott vagy
és körülötted mindenki fekete, akkor megérted, mit jelent. Tisztelik a fehér embert, mert övé a technológia, a haladás, és emiatt tőle függ a fekete ember megélhetése, élete, lakása, bármiféle javai. Amit mond, azt elfogadják, és aki nem viszonyul a dolgokhoz, az elveszik, lecsúszik.

-Milyenek voltak a helybeliek életkörülményei?
-Európai szemmel hihetetlenül primitív körülmények közt élnek. Fű házak egy kis nejlonnal leborítva, néhány deszkából összeszerelve. Biciklivel, illetve gyalog, mezítláb közlekednek. Higiéniás körülmények szinte nincsenek. Ebben az országban szinte az összes európai betegség megtalálható: tífusz; sárgaláz; malária; hepatitisz stb. Ezek ellen pedig nem mindenki kapja meg a védőoltást. Óriási kam-

kampányok vannak annak érdekében, hogy a gyermek és a felnőtt halandóság mértékét egy kicsit lecsökkentsék. 40 év feletti, idősebb emberrel szinte nem is találkozunk, viszont rengeteg gyerek van.

-Most már más szemmel nézed az Afrikáról szóló híreket?

-Abszolút. Amikor nézed a tévében, hogy ez most Afrikáról, Etiópiáról szól, azt gondolod, hogy jól van, szegények, és kész. De ha itt vagy, és a szemed előtt történik minden, az nagyon megrázó. Azóta sokkal jobban értékeljük az itt megszerzett javainkat.

-Köszönjük az interjút, és jó munkát kívánok neked!

                                                             -emily-

 

 

12. oldal                                                  Oktondi - sport                                     2003. december 15.

 

6:3

1953. november 25. A magyar foci egyik, és talán a legnagyobb dicsőségének napja. Ugyanis most már 50 éve, azaz fél évszázada (remélem, átéreztétek ennek az időnek a nagyságát), hogy a Webley-stadionban mérkőzött meg a híres Arany-csapat az addig veretlen angol válogatottal. És ebben a mondatban az „addig”-on van a hangsúly...

Fontos részletek a meccsből:
-         (1.perc:) A kezdő sípszó után alig egy perccel, Hidegkuti jóvoltából már az angolok gólvonalán belül pattogott a labda, 0:1.
-         (14.perc:) Erre aztán az angolok bedühödtek, és 14 perc múlva visszakaptuk a gólt, amit Sewell-nek köszönhetnek az angolok, 1:1.
-         (22.perc:) Eztán a magyarok ismét fellendültek, és a 22.percben Hidegkuti góljával átvettük a vezetést, 1:2.
-         (25.perc:) Három perccel később Puskás is betalált a kapuba, 1:3.
-         (29.perc:) A következő gól sem váratott sokat magára: a 29. percben beköszöntött Puskás következő gólja: 1:4.
-         (38.perc:) A 38.percben az angol Mortensen is bekínlódott egy gólt a mi kapunkba: 2:4.
(FÉLIDŐ)
-         (50.perc:) A második félidő 5. percében Bozsik remekelt, 2:5.
-         (53.perc:) Három perccel ezután Hidegkuti mesterhármasával az eredmény 2:6.
-         (57.perc:) Az 57. percben a bíró tizenegyest ítélt, Ramsey lőtt, gól. 3:6-ra szépítettek az angolok.
Ezután a tizenegyes után hiába küszködtek az angolok, nem sikerült szépíteniük.

És hogy kik szerepeltek az aznapi Arany-csapat kezdőcsapatában? Íme a lista: Grosics, Buzánszky, Lóránt, Hidegkuti, Puskás, Bozsik, Zakariás, Budai II. L., Kocsis, Czibor és Lantos.
Ha valaki ismeri ezeknek a játékosoknak a posztját, akkor most nagyot néz, és kérdezi: 3-2-5-ös taktikával játszottak?
Igen, akkoriban ezt a taktikát részesítették előnyben. Az angol-válogatott is ebben a felállásban játszott.
Aki nem értene annyira a focihoz, csak annak: a 3-2-5-ös taktika azt jelenti, hogy három védő, kettő középpályás (vagy védekező vagy támadó), és öt csatár/támadó van a pályán. Aki nem tudja, hogy mi az, hogy védő vagy csatár, hm... az így járt J.
Ez azért is furcsa, mert ma már 4-4-2 taktikával játszik szinte az összes csapat. Ha összehasonlítjuk a kettőt, látjuk, hogy a régi taktikákban inkább a támadást, a maiban viszont inkább a védekezést részesítik előnyben.
Na, jól eltereltem a szót a meccsről, pedig volna itt még egy apró érdekesség.
Gondolom, vannak, akik nem tudták (én is ide tartozom), hogy ennek a mérkőzésnek visszavágója is volt itt, Magyarországon. Itthon is győzedelmeskedtünk. A végeredmény: 7-2.
Na, hát ennyi lett volna a visszaemlékezés, úgyhogy most nézzünk a jövőbe, gondoljuk ki, hogy kinek mit veszünk karácsonyra, és mivel addig nem lesz több suli újság: BOLDOG KARÁCSONYT, ÉS B.U.É.K! 

                                                                                                                           wizy