Határtalanul program

Határtalanul 2016 program keretében 40 diák látogatott Sepsiszentgyörgyre a Plugor Sándor Művészeti Líceumba 2017. márciusában.

Diákok beszámolója (PDF) [tovább>>]

A Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Határtalanul program keretében 2014. március 11-től 15-ig Sepsiszentgyörgyön jártak, majd 2014. június elején a sepsiszentgyörgyi diákok látogattak el Szentesre és közösen ünnepi megemlékezést szerveztek, adtak elő a március 15-i ünnepségen Sepsiszentgyörgyön illetve június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján Szentesen.

Úti napló (PDF) [tovább>>]

Képek [tovább>>]

Videó [tovább>>]

Úti napló

1. nap – Sepsiszentgyörgy felé
2014. március 11., kedd reggelén már hajnalban keltünk, hogy elkészüljünk korai indulásunkra. A busz a szentesi Terney Béla Kollégium elé érkezett értünk és miután bepakoltuk minden táskánkat és megkaptuk a reggeli ételcsomagokat is, végre elindulhattunk Sepsiszentgyörgy felé.
Mintegy kétórás buszút után érkeztünk a magyar-román határra, a battonyai határátkelőhelyre. Szerencsére rövid várakozás után minden probléma nélkül léphettünk be Románia területére. Még Arad előtt ért minket a napfelkelte, így már fényes nappal csodálhattuk meg a híres város.
Ezután újabb két órán át tartó utazás következett, mely során az alföldi tájtól eltávolodva magaslottak ki Erdély hegyei. Ekkor pillanthattuk meg előttünk ”magos Déva várát” , ahogy azt a balladából ismerhetjük. Innen már csak egy rövid út vezetett Vajdahunyad felé. Egy rövid városnézés után, miután megtekintettük a gyönyörű templomokat és a csodálatos főteret, a vár felé vettük utunkat.

A vajdahunyadi várat, melyet Hunyadi János a XIV. században építtetett, rendkívül érdekesnek találtuk. Ahogy a széles fapallón besétáltunk, egyből az ódon kaputornyokkal kerültünk szembe. Innen a kazamatákba mehettünk le, azután pedig a lovagterembe, melyet a XVII. századból származó freskók díszítettek. Megtekinthettük még az Országháznak keresztelt termet is, ahol Hunyadi kormányzósága alatt több fontos tárgyalás is lezajlott. Ezután az Aranyházhoz mentünk, ahová Szilágyi Erzsébet a Mátyás-loggiát építtette. Ez az első, máig fennmaradt reneszánsz építmény Erdély területén. Sajnos nem volt elég időnk arra, hogy mindent megtekintsünk, de kiváló idegenvezetőnknek hála, nagyon sok új információt tudtunk meg a várról és történelméről, amit a későbbiekben kétségkívül hasznosíthatunk.

Innen utunk már egyenesen Sepsiszentgyörgyre vezetett, ahol a diákok és tanárok vártak bennünket. Azonnal beköltöztettek bennünket a Plugor Sándor Művészeti Líceum kollégiumába. A jól felszerelt szobákba hamar bepakolhattunk és már azonnal megkezdődött az ismerkedés a két intézmény diákjai és tanárai között, hiszen sokan a helyi diákokkal osztoztak egy szobán a hét során.
Amint berendezkedtünk, már mehettünk is vacsorázni, ami a hosszú, egész napos utazás után már nagyon jól esett.
Evés után közösen a Viski Árpád drámaterembe mentünk, ahol a csoportvezetők drámai fejlesztőtréninget tartottak a diákoknak. Itt könnyebben megismerkedhettünk egymással és azonnal összebarátkozhattunk. Ezek után az erdélyi diákcsoport bemutatta egyik nagy sikerű előadásukat, később pedig a szentesi diákok március 15-i és október 23-i ünnepi műsorának felvételét néztük meg közösen, hogy ötleteket gyűjtsünk a későbbiekben megszervezendő előadáshoz a közelgő ünnepre. Megbeszéltük és elemeztük ezeket és felvázoltuk a készülő produkció alapjait.
Mivel másnap izgalmas programok vártak ránk, amint tehettük, elmentünk lefeküdni.

2. nap – Sepsiszentgyörgy
A második napon egy bőséges reggeli után körbevezettek minket az iskola művészeti tanóráin. Láttunk zenészeket, grafikusokat, szobrászokat, festőket és csak szívtuk magunkba az inspirációt. Majd Erdély egyetlen magyar nyelvű drámatagozatának diákjaival beültünk a Visky Árpád drámaterembe egy kis ismerkedésre.  Fazekas Mihály színész, rendező, drámatanár és az Osonó társulat vezetője fogadott minket.

A találkozás után, még a délelőtt során ellátogattunk a helyi Vártemplomba. Lenyűgözött minket a templom gótikus varázsa, de főleg a bejárat feletti harangtorony jelentette számunkra a legnagyobb élményt. A templomot az évek során több földrengés is sújtotta, így nem tekinthettük meg eredeti fényében, elmondások szerint a templom egységes szentélye sokat veszített eredeti szépségéből. A templombelsőben sajnos mára már  rossz állapotban lévő falfestménytöredékeket is láthattunk, a külső falakon pedig falképmaradványokat tekinthettünk meg. Nekünk, mint alföldi diákoknak, különös élményt jelentett a domboldalon elterülő temető. Sajnos a síremlékek megtekintésére már nem jutott elég idő, de azt megtudhattuk, hogy a Vártemplom cintermében több ’48-as hős sírja is megtalálható.

Ezek után az utunk a Székely Nemzeti Múzeumba vezetett. A múzeumban nagyon sok a székely hagyományokat őrző műemlék és emléktárgy sorakozik fel. Itt található jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény, és ez egyben Kovászna megye és a Székelyföld egyik legfontosabb turisztikai látványossága. A tárlatvezetés előtt megnézhettünk egy rövid filmet Gábor Áron munkásságáról, és megcsodálhattuk az egyetlen fennmaradt -általa öntött- rézágyút. Majd elindultunk a fantasztikus , élménydús „túrára” a múzeumban. Megtekintettük az Apor-kódexet, melynek érdekessége, hogy a 15. században ebbe másolták az első magyar bibliafordítás zsoltárait. Ez a negyedik legrégibb magyar irodalmi mű. Drámai tagozatosként külön élményt jelentett, hogy élőbe is megnézhettük, mert az irodalom nagyon közel áll hozzánk. A több mint 250 darabos fegyvergyűjtemény inkább a fiúkat érdekelte, volt aki percekig csak ámult -bámult, de a ’48-as relikviák a lányokat is nagyon lenyűgözték.

Ezután az eseménydús délelőtt után mindenki nagyon megéhezett, így a következő úti célunk az ebédlő lett. Miután mindenkinek megtelt a gyomra részt vettünk az Osonó társulat „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadását, ami mindenkire nagyon mélyen hatott. Elszorult torokkal ültünk be a beszélgetésre a Társulattal. Ez a beszélgetés mindenki számára építő jellegű volt és átformálta a véleményünket olyan fogalmakról ,mint a munka ,az erő,  a kitartás és a lehetőségek.

Az előadást követően a Megyei Könyvtárba látogattunk el. Feljegyzéseket, iratokat tanulmányoztunk, sok mindent megtudhattunk Gábor Áron életéről, a szabadságharcról. Ezen a helyen jelentette ki Gábor Áron, hogy „lészen ágyú”.
Elsétáltunk az 1848-as emlékműhöz, ahol mécseseket gyújtottunk a szabadságharc elesett hőseinek emlékére, ahová néhány osztálytársunk még pár szál virágot is elhelyezett.

Este kikapcsolódás gyanánt megtekintettük Tamási Áron Színházban Shakespeare Hamletjét, majd ezt a remek napot egy finom vacsorával zártuk, ahol kifejtettük véleményünket egymás között az előadásról. Hamar mindenki ágyba zuhant, hogy újult erővel kezdhessünk neki a következő napnak.

3. nap – Sepsiszentgyörgy
A harmadik nap is nagyon érdekesen indult.  Fáradtan keltünk, ugyanis az előző nap is nagyon élményekben gazdag volt. Egy finom reggeli után két tréningen vettünk részt csoportbontásban, melyeket együtt tapasztaltunk meg a sepsiszentgyörgyi diákokkal. Mozgás- és tánctréninget tartott Kiss Alexandra, a mi tánctanárnőnk, ezen olyan gyakorlatokat végeztünk, melyek segítenek abban, hogy fejlődjön a színpadi mozgásunk. A végén még egy kis relaxációra is jutott idő, ami segített kipihenni előzőnapi fáradalmainkat. Utána egy játékosabb tréning következett az osztályfőnünk, Szebeni Zoltán irányításával. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy kicsit közelebbi kapcsolatba kerüljünk a sepsiszentgyörgyi diákokkal. Ezzel egy időben rájöttünk, mik a hasonlóságok és a különbségek a sepsiszentgyörgyiek és a mi tréningeink között. A tréning keretein belül egy kis versenyzésre is sor került, ami igazán mulatságos és humoros volt. Ezek után útra keltünk és ellátogattunk Eresztevényre és Csernátonra. Eresztevény templomának kertjében van eltemetve Gábor Áron, akiről ott tartózkodásunk alatt sokat hallottunk, és ezért mélyen megérintett minket a helyszínre való látogatás. Emlékművére koszorút tettünk és gyertyagyújtás kíséretében megemlékeztünk hősiességéről. Mikor megérkeztünk Csernátonra, rögtön feltűntek a szépen megmunkált faszékely-kapuk. Belépve a falumúzeumba egy kedves bácsi fogadott minket a székely pulijával, akit Tappancsnak hívtak. Az ő kíséretükkel megnéztük a néhol vicces, néhol tragikus idézeteket tartalmazó fejfákat. Láthattunk retro rádiókat és telefonokat, amik azért is voltak nagyon izgalmasak, mert mint tudjuk, manapság újra divatba jöttek. Megismerkedtünk a székely földművelés néhány érdekes mozzanatával, és láthattunk székely szobabelsőket. Egy pincében gyönyörűen megmunkált kályhákat csodálhattunk meg. Láthattunk a régmúlt idők infrastruktúráját idéző közlekedési eszközöket, amik különösen érdekesek voltak számunkra. Kihasználtuk a nagy füves terület adta lehetőséget – csak úgy, mint az ott élő macskák is -, játszottunk, majd beszélgettünk a fűben ülve. A kalandos kirándulás után visszamentünk Sepsiszentgyörgyre, elfogyasztani egy finom ebédet. Egy kis pihenő után ismét útra keltünk, ami ezúttal Zágonba vezetett. Első látnivalónk a Mikes kastély volt, ami azonnal vissza is repített minket a reneszánszkor varázslatos világába. Mély benyomást tettek ránk a Mikes Kelemenhez kapcsolódó emlékek. Ezáltal közelebb kerülhettünk a nagy, nemes íróhoz, és rendkívüli élmény volt, hogy ért minket valami iskolán kívüli impulzus is. Második úticélunk a Kiss Manyi emlékmúzeum volt. Jó érzés volt egy ilyen rendkívül tehetséges színésznő életét megismerni.
Kellően elfáradva visszatértünk szállásunkra, majd egy újabb mennyei étkezés – a vacsora – tette még tökéletesebbé a napunkat. Ezek után kisebb készülődés vette kezdetét, a lányok kicsinosították magukat, felvették a legpörgősebb szoknyájukat, a fiúk pedig a kiboxolt, kopogós csizmáikban várták a lányokat a táncházban, melyet a Háromszék Táncegyüttes rendezett és vezényelt le számunkra. A muzsikusok egész este húzták a talp alá valót – igen, az élő zene varázsát is élvezhettük az egész este folyamán -, és igazán derekasan helyt álltak. Voltak, akik végig táncoltak partnereikkel, ám lehetőség volt kis pihenésre is a terem szélében lévő padokon ülve, miközben ismerkedhettünk a sepsiszentgyörgyi ifjakkal is. Tanultunk jó pár csujogatást az ottaniaktól, ezek közül egy-két példa: „Aranyóra a farom, úgy jár, ahogy akarom!” „Gyere babám a ház mögé, nézzünk egymás szeme közé!” „Egyik lábam jól vigyázz, mert a másik meggyaláz!” Ezek megtanulásával betekintést nyerhettünk a régi idők hagyományaiba. Természetesen hagyományos erdélyi néptáncok alapjait sajátíthattuk el játékos formában. A legnehezebbnek – többek között -, a cigánytánc tűnt, ezért is volt az az egyik kedvencünk.
Ezzel egy igen tanulságos napot tudhattunk magunk mögött, sok új információval gazdagodtunk és este izgatottan, fáradtan hunytuk le szemeinket egy legalább ugyanilyen izgalmas következő nap reményében azzal a tudattal, hogy egy igazán jól kihasznált, hasznos nappal gazdagodtunk ismét.

4. nap – Sepsiszentgyörgy
Kirándulásunk negyedik napján újdonsült külhoni barátainkkal elfogyasztottun egy finom és laktató reggelit, majd tréningre mentünk. A közös foglalkozás keretein belül nagyon sok ismerkedést segítő, csapatépítő szituációs játékban volt részünk. Ez mindenkit felfrissített ahogy testileg, úgy szellemileg is. Ezt követően csoportokba verődtünk és közös erővel nekiláttunk a március 15-ei flashmobnak. A beszélgetés hasznos és kellemes volt mind a magyarországi – mind a sepsiszentgyörgyi csoport számára, hiszen egy nagy, közös célért küzdöttünk. Az eszmecsere a Plugor Sándor Művészeti Líceum egyik színháztermében zajlott. Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a feladatnak, több zenés ötlet mellett a 12 pont sablonjára átírtuk a mi, saját, 21. századi követeléseinket. Mivel úgy gondoltuk ez a kérdés szinte mindenkit illet, elhatároztuk, hogy megtudakoljuk az ott élők véleményét is erről a témáról. Mi elsősorban az oktatási, a gazdasági és a politikai élet jobbá tételét feszegettük. Az ott élő magyaroknak nagyon fontos volt az autonómia kérdése is – ebből később hosszas társalgás kerekedett ki, mely nekünk is hasznos volt, hiszen betekintést nyerhettünk az ottani lakosok problémáiba. A forradalmi hangulat mindenkibe csontig hatolt.
11óra tájékán szerencsénk volt megtekinteni és meghallgatni a sepsiszentgyörgyi fiatalok ünnepi műsorát egy gyönyörű, árnyas templomkertben. Mindenki szemébe könnyeket csalt egy helyi tehetséges ifjú, aki a Nemzeti dal megzenésített változatát énekelve kápráztatta el a nézőközönséget. Ezen kívül több dal és vers is elhangzott, az ünnepély végét a Székely himnusz zárta, melyet a közönség és a fellépők együtt énekeltek.
Kissé fáradtan az ebédlőbe vettük az irányt, ahol egy kellemes ebéd közben kifújhattuk a fáradt gőzt, ezután újult erővel vághattunk neki a –már délelőtt megkezdett- ünnepi műsor ötleteinek kidolgozásához.
A kemény munkát követően egy félórás szünetet kaptunk, amikor egy tea elfogyasztása után beülhettünk a Tamási Áron színházba kikapcsolódni. Itt lehetőségünk nyílt megtekinteni a Háromszék Táncegyüttes székely néptánc alapú tematikus táncelőadását. Ez tovább fokozta bennünk a forradalmi hangulatot. A táncos előadás témája Gábor Áron rézágyújának történetét dolgozta fel. „LESZ ÁGYÚ!” – cseng még mindig a fülünkben a fülbemászó Kormorán együttes zenei aláfestésével együtt. A táncosok profi munkát végeztek- sosem láttunk még ilyen fegyelmezett, rendezett, tökéletesen összehangolt csapatmunkát. Mindenki tudta, mikor mi a dolga – sem a mi, sem az ő figyelmük nem lankadt le egy másodpercre sem. Szívet melengető volt az érzés, hogy többszáz kilométerre Magyarországtól is élnek emberek, akik mellettünk vannak, bár messze tőlünk. Az előadást követően volt szerencsénk egy beszélgetés során társalogni a műsorról. A művészek kiléptek a szerepükből és minket barátaikként tekintve érdeklődtek a véleményünkről továbbá részleteket is meséltek a darabról.
Az élményekben gazdag, tartalmas nap zárásaként az esti órákban szállásunkon közös táncház zajlott . A diáklány nemcsak remek néptáncos volt, hanem nagyon szimpatikus, közvetlen leányzó is. Az este végére mindenki rongyosra táncolta a csizmáját. A muzsikusok – akik szintén velünk egyidősek voltak- kényünkre-kedvünkre húzták a talp alá valót. Nekik valóban „dalból volt a lelkük”. Ezt az estét sosem felejtjük el. Az aktív pihenés után fáradtan dőltünk az ágyba, hogy másnap frissen vághassunk neki küldetésünk megvalósításának.

5. nap – Sepsiszentgyörgy
Az utolsó napon, amikor már nagyon elfáradtunk, elfogyasztottuk utolsó bőséges reggelinket, a már jól megszokott ebédlőben, amely kifogástalan volt egész héten. Újult erővel és izgatottan nekivágtunk az előttünk álló feladatnak, amit már nagyon vártunk a kirándulás kezdete óta. A próbák minden nap sok időnket elvették, de nem haszontalanul. A sepsiszentgyörgyi dráma tagozatosok, immár barátaink egy megbeszélt helyen vártak minket. Ott az előző napon megbeszéltek szerint a város különböző pontjain mindenki elfoglalta helyét. A társaság egy fele kisebb csapatokba rendeződve a piacra indult, hogy helyi járókelőket kérdezzenek meg az új Tizenkét pontról, amely később belekerült az általunk megfogalmazott pontok közé is. A válaszok igen sokoldalúak voltak a meginterjúvolt korosztályok között. A csapat másik fele a Tein kávéházban gyülekezett, amely a város szívében terül el. Igazán otthonos közeget nyújtott egy kellemes és üdítő fekete mellett. Itt vártunk a többiekre, amíg vissza nem értek a városból hozván az emberek új pontjait melyek a melankólia és a derű köntösébe burkolóztak. Ekkor elhangzottak az 1848-as, azaz eredeti pontok. Visszaemlékezvén a Szabadság igaz Harcára. Ezután Fazekas Mihály, a sepsiszentgyörgyi drámások vezetésével megreformáltuk az új 2014-es Tizenkét pontot, amelyet hosszas diskurálás után sikerült csak összeállítanunk, amely forradalmi hangulatot eredményezett egymás közt és az ott lévő emberek szívében. Ezt már csak az tetézte, hogy a helyi iskolába járó, velünk egy idős fiú elénekelte zenei kíséret mellett a Petőfi Sándor által egykor megírt és elszavalt Nemzeti Dalt, amelynek refrénjét az egész kávéház büszkén, buzgón és könnyekkel küszködve dalolta immáron második alkalommal. Ezt a lendületet megőrizve utunk a nyomda felé vezetett, mint egykoron ősapáink tették. Forradalmi hevületünkben elfoglaltuk a nyomdát és kinyomtattuk a Tizenkét pontot, rengeteg példányban. Ezeket a nyomtatványokat szétosztottuk egymás között és elindultunk a piac irányába, miközben lelkesen osztogattuk az embereknek a papirosokat. Egy-egy helyi boltban szívesen fogadtak minket, és kitették a kirakatba ezeket. A piacot megközelítve már heves, nemzeti hangulat itatott át bennünket.  Útközben megafonon keresztül egy társunk hirdette az új pontokat, felkeltve a járókelők, piaci kufárok érdeklődését. Sokan csatlakoztak a menethez, és velünk együtt osztoztak a leírhatatlan érzésekben. A forgatag közepén szép számú tömeg gyűlt össze. Ezek után ismertettük új pontjainkat, és egy osztálytársunk elszavalta megafonba a Nemzeti dalt, melyet Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak megzenésítet    0t versének eléneklése zárt le. Ezzel a végére értünk ünnepi produkcióknak, és egyben az öt nap élményei is lezárultak. Ugyanis közeledett az indulás órája, de előtte még részt vettünk a nagyszabású sepsiszentgyörgyi városi ünnepségen. Amely színvonalas, és szívbemarkoló élményt tanúsított számunkra. A műsor után fájdalmas búcsút vettünk a várostól, szokásainktól, és azoktól az emberektől, akikkel barátságot köthettünk ebben a pár napban. Tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk, de még mindig volt bennünk egy leheletnyi energia, hogy megnézzük Segesvár látványosságát, és gyönyörködhettünk egy kis időre az elénk tárulkozó tájban. Tovább indulva megtekintettük Csucsán, Boncza Berta szülőházát, ami nagy élmény volt nekünk, irodalmi-drámai tagozatos diákoknak. Utolsó úti célunk Nagyszalontára vezetett, ahol híres költőnk élt és alkotott, Arany János személyében. Igazán sokszínű, érdekes, interaktív idegenvezetésben volt részünk. Ezt az élményt is magunkévá tudva elindultunk második otthonunk, Szentes felé. Az út tartalmasan telt, hosszas élménybeszámolók és jó hangulatú gitározások, énekelgetések mellett. Érkezésünk idejére már kellemesen elfáradtunk, és hosszú alvással pihentük ki a kirándulás fáradalmait. Később az iskolában napokon keresztül beszéltünk utunk építőjellegéről, meghatározó pillanatairól. Nemcsak emberileg, hanem szakmailag is fejlődtünk az öt nap alatt. Köszönjük a lehetőséget.

1. nap – Szentes
A sepsiszentgyörgyiek érkezését már hetek óta repesve vártuk, hiszen a náluk töltött 5 nap alatt szoros barátságokat kötöttünk velük. Ezekben a hetekben napi rendszerességű kapcsolatban álltunk velük, ezáltal is jobban megismertük őket és közelebb kerültünk egymáshoz. Ők már a kora hajnali órákban elindultak Szentes város felé, amely egy nagyjából fél napnyi utazást foglalt magába. Hosszú, több órás utazásuk ellenére újult erővel lépték át a város határát, ahol mi már sürögtünk a bogrács körül, amiben babgulyást készítettünk számukra. Megérkezésüket hangos ujjongás és örömködés követte, ami után ők is becsatlakoztak az étel elkészítésébe. Közösen pucoltuk a krumplit, sárgarépát, fehérrépát, hagymát, s eközben székely viccmesélési versenyt rendeztünk. Amíg a vacsorát felraktuk főni, különféle játékokat játszottunk, például intelligens bummot, amely annyit takar, hogy az agyunkat különféle kvízkérdésekkel tornáztattuk. Ezek után híjászáztunk, amelyet Sepsiszentgyörgyön és Szentesen is egyaránt gyakran játszanak a drámais diákok, mindössze egy-két különbséggel. Ezeket a különféle szokásokat könnyedén áthidaltuk, és gördülékenyen összevontuk a kétféle játékmódot. A szórakozás végére hajszálpontosan elkészült az energiadús táplálék, melyet jóízűen falatoztunk a hosszadalmas játékmaraton után. Vacsora közben beszélgettünk, elmesélték utazásukat Sepsiszentgyörgytől Szentesig. A beszélgetés közben mindannyian egyetértettünk abban, hogy a minket elválasztó több száz kilométer leutazása hosszadalmas és fárasztó, de ennek ellenére a nagy találkozás minden várakozást felülmúló élmény volt így másodjára is. Arról is beszélgettünk, hogy hogyan sikerült megszerezniük a Nemzeti Összetartás Napjára a 250 méteres székely és magyar zászlót. A vacsorát órákon át nyúló nosztalgiázás követte, miszerint a sepsiszentgyörgyi kirándulásunk mennyire élmény- és tapasztalat dús volt. Felelevenítettük a március 15.-ei flashmob emlékét, s nagy egyetértésben arra jutottunk, hogy ezek a kirándulások fejlesztő hatásúak és örök élményekkel szolgálnak számunkra. A csodálatos együtt töltött délután és este végére a sepsiszentgyörgyi diákok és mi is egyaránt rendkívül elfáradtunk. Megegyeztünk abban, hogy másnap újult erővel folytatjuk a programok menetelét. Elbúcsúztunk egymástól, s elfáradva bár várakozással telve elfoglalták szállásukat. Egy közös búcsúdal keretein belül még megölelgettük egymást, s utána mindannyian elindultunk lepihenni.
2. nap – Szentes
A fárasztó, de pompásan sikeredett első napot egy újabb kalandos és tanulságos nap követte. Sepsiszentgyörgyi barátaink már a reggeli órákban elindultak hozzánk, hogy összeüljünk, és mindannyian átadjuk magunkat az ünnepség megszervezésének. Ugyanis méltón szerettünk volna megemlékezni Trianonról. Ekkor jutott eszünkbe az a két darab csodásan hosszú zászló, melyeket Székelyföldön láttunk március 15-én. Ezeket barátaink elhozták korábbi kérésünkre. Így aztán lassan kezdett minden összeállni.
A következő ötlet az volt, hogy átszellemülve énekeljük el a székely himnuszt a magyar mellett. Sajnos sokunk nem ismerte eme gyönyörűséges és szívhez szóló himnuszt, éppen ezért romániai magyar pajtásaink megtanították nekünk a Kurca folyó árnyas, zöld partján.
A finom és tartalmas ebéd után újra összedugtuk kobakjainkat, és a megbeszélések után próbálni kezdtük az ünnepi műsort. Ehhez átballagtunk a szentesi Kossuth térre, s nem kevesebb, mint 1 óráig szervezkedtünk. Miután összeállt fejünkben a műsor egésze, felpattantunk ültünkből, és élesben is kipróbáltuk. Nos, meggyűlt a bajunk a hosszú zászlókkal, de végül, éppen idejében megszületett a végleges ötlet. A megerőltető agyi munka után fizikailag próbáltunk hatni magunkra. És mivel szép városunkon áthalad egy folyócska is, gondoltuk, miért is ne kenuzhatnánk egyet együtt? Jó mókának ígérkezett. A gimnáziumból kicipeltük az evezőket, majd a Dózsa házhoz sétálgattunk, hogy hűséges kenuinkat birtokba vegyük.
Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindannyiunk remekül szórakozott, néhányan ugyan beleborultak a nagy melegben a vízbe, de nem rémültünk meg, mert ez nálunk általános eset, ha vízre szállunk. Rengeteget nevettünk, ahogy evezőink a békalencsés vizet hasították. A vidám felfrissülés új erőt adott nekünk a nap további feladataihoz.
Tehát nyugodt szívvel engedtük el barátainkat vacsorázni, míg mi keményen próbáltunk, hogy megmutathassuk nekik színházi művészetünket. Mindenki igazán energikus volt és összeszedett, a legjobbat akartuk nyújtani. Osztályfőnökünk már nagyon izgatott volt. Bár igazándiból az egész osztály várta a két előadást. Mire visszaérkeztek a gimnáziumba székelyeink, már teljes volt a pozitív nyugalom. Kezdődött az első előadás, melynek mi a ,,Tartósított mosoly’’ címet adtuk.
Az előadásunk kifogástalanul sikerült! Míg néhányan a takarás mögül lestünk, felfedeztük nézőink szemében a könnycseppeket. Úgy tűnik, meghatottuk őket. A második darab a ,,Magyar járat’’ volt, mely arról szól, milyenek a magyarok ma. Ezt úgy gondoljuk, érdekesen szemlélték. Hiszen nagyon kíváncsiak voltak magyarországi életünkre.
Ezalatt az előadás alatt is igencsak kifejező arcjátékokat láttunk rajtuk.
Bemutatónkat követően leültünk a díszteremben egy nagy-nagy körbe, és egy rövid felvezető után, amit színpadvezetőnk szájából hallhattunk, felkértük a sepsiszentgyörgyieket, hogy mondjanak nekünk észrevételeket, élményeket a darabjainkkal kapcsolatban. Ők nem fukarkodtak a szép szavakkal. Rengeteg jó tanáccsal szolgáltak, hiszen értő szemmel néztek minket azon az estén. Szívünk repesett örömében.
A szakmai társalgás után közösen sétáltunk a szállásuk felé, beszélgettünk, színházi élményeinket meséltük a másiknak, nevettünk és egyre jobban kezdtük megismerni egymást. Nagyon hasznos este volt, méltányoltuk a barátságosságukat, és a nyitottságukat. A nagy vidámságban az osztály zenészei gitárt ragadtak, és kezdődött a zenés mulatság egy kis közös énekelgetés képében. Sajnos hamar elfáradtunk, hiszen hosszú nap és sok fáradtság áll mögöttünk, szóval ki-ki haza, a szállására vagy a kollégiumba cammogott, és pihe-puha ágyikójába bújt, hogy egy újabb nap elé nézhessen immáron frissen és kipihenten.

3. nap – Szentes
A hosszúra nyúlt éjszaka után kicsit fáradtan, de annál lelkesebben indultunk vendégeinkkel az autóbuszhoz. Úti célunk a magyar történelem egyik legjelentősebb emlékhelye Ópusztaszer volt. Ópusztaszer Csongrád megyében található a Tiszától nyugatra, nevét az 1200-as évek környékén említették először a történelmi források. Anonymus leírása szerint Árpád vezetésével a honfoglaló magyarok ezen a helyen gyűlést tartottak és megbeszélték az ország törvényeit. Bár Anonymus leírása egyes történészek szerint vitatható, itt készült el a Nemzeti Történelmi Emlékpark, a település legjelentősebb látványossága. Itt őrzik a hányatott sorsú, Honfoglalást megörökítő monumentális képzőművészeti alkotást a Feszty-körképet. A rövid és jó hangulatú buszozás után feltárultak előttünk a Nemzeti Történelmi Emlékpark kapui. Utunk először a Rotundához vezetett, ahol Feszty Árpád alkotását tekinthettük meg. Az 1894 májusában bemutatott körkép a magyar Honfoglalás ünnepi pillanatait ábrázolja. A viszontagságos sorsú képet 1975-ben kezdték el restaurálni a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A Nemzeti Történelmi Emlékpark Rotundájában 1995 óta tekinthetik meg a látogatók. A szakképzett magyar nyelvű tájékoztató során képet kaptunk Feszty Árpád életéről, munkásságáról, a körkép születésének körülményeiről, sorsáról valamint az alkotás jellegzetes figuráiról, részleteiről. A lenyűgöző alkotás megtekintése után a reneszánsz Magyarország jellegzetes alakjaival ismerkedtünk meg a panoptikumban.  Ezután a ragyogó napsütésben sétát tettünk az emlékparkban. Utunk először Anonymus szobrához vezetett, majd az Árpád-emlékművet csodálhattuk meg. Árpád vezér eredeti szobra a Rotundában látható, az „igazi” oroszlánok az emlékműhöz igyekvőket köszöntik az Árpád-tér bejáratánál. Ezek után a számunkra legfontosabb állomás következett, amiről tulajdonképpen ez a pályázat is szól, a világban szétszórtan élő magyarság összetartozásának kifejezését jelképező szobor a Nemzeti Összetartozás Emlékművét tekinthettük meg. 2012. szeptember 29-én avatták fel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Nemzeti Összetartozás Emlékművét. Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotása egy kitárt szárnyú, 210 cm magas bronz turulmadár karddal a karmai között, egy faragott mészkő oszlop tetején. Mindannyian elérzékenyülten álltunk és elfogódottan tekintettünk egymásra. Ezután a közösen elköltött ebéd után a skanzenban folytattuk ópusztaszeri látogatásunkat. A szabadtéri néprajzi múzeum bemutatja a Dél-Alföld mezővárosi és tanyai portákat, népi építészetének jellegzetes területeit. Találkoztunk népviseletbe öltözött tanyagazdákkal, a két világháború közötti időszak jellegzetes figuráival, a csendőrrel és a juhásszal. A Szatócsboltban korabeli édességekkel, finomságokkal ismerkedtünk meg, a legnagyobb népszerűségnek a bocskorszíj örvendett. Visszatérve Szentesre a tartalmas kirándulásról mi szentesiek tréninggel és előadással kedveskedtünk erdélyi vendégeinknek. A tréninget osztályfőnökünk, Szebeni Zoltán tanár úr tartotta, aki hihetetlen odaadással és óriási kreativitással állította össze a tréning programját. A gyakorlatok során találkozhattunk humoros, komoly és nagy koncentrációt igénylő feladatokkal is. Ez alatt a felszabadult 2 óra alatt sok féleképpen valósult meg az együttműködés és kooperáció az erdélyi és szentesi diákok között. Ez a kötetlen foglalkozás lehetővé tette, az ismeretségekből barátságok szövődjenek. A tréning után elkezdődött az 1 év alatt közösen összerakott, a kecskeméti és miskolci Országos Diákszínjátszó Fesztiválon is sikeresen szereplő és jó kritikákat kapott Magyar járat című előadásunk, amely a magyar történelem sarkpontjait is feldolgozza. Az előadást követően beszélgetésre került sor, ahol erdélyi színjátszótársaink elmondták véleményüket a darabbal kapcsolatban, javaslatokat és ötleteket fogalmaztak meg későbbi munkáinkkal kapcsolatban. A késő éjszakába nyúló beszélgetés során szóba kerültek az elmúlt napok eseményei, vidám történései, megkapó pillanati. Örülök, hogy részese lehettem ezeknek az eseményeknek, s fájó szívvel várom az utolsó napot, mert bár együtt leszünk, de hamarosan következik a búcsú.

4. nap – Szentes
A negyedik nap is csodásan indult, csakúgy, mint az előző három.  Remek volt. Délelőtt egy kis táncházzal mulattuk az időt. Alig vártuk már, hogy együtt táncolhassunk és mulathassunk a sepsiszentgyörgyi ifjakkal. A lányok reggel kicsinosították magukat és felvették legpergősebb szoknyájukat, a fiúk pedig alig várták, hogy ráncba szedhessék őket, kopogós csizmáikban. Először kaptunk egy kis ízelítőt az egyik helyi néptáncegyüttes egész éves munkáikból, amelyekkel rangos versenyeken és eseményeken vesznek részt és nyernek díjakat.  Az egész társaság igazán kitett magáért, szinte lángra gyúlt a padló a pergő szoknyák és a sebes csizmák alatt. Érdekes volt látni a gyönyörű hagyományos népi öltözeteket, a szépen befont hajakat, a szalagokat és a nyakékeket. Később mi is bekapcsolódhattunk a mulatságba. Nagy kört alkotva álltunk be táncolni és mindenki garantáltan megtanulta számos népi tánc alaplépéseit. A sepsiszentgyörgyi diákok is aktívan részt vettek, akik között voltak professzionális néptáncosok is.
Kis pihenő után közösen kivonultunk Szentes Város Kossuth terére, mi alatt jókat beszélgettünk és nosztalgiáztunk korábbi sepsiszentgyörgyi tartózkodásunk alatt szerzett élményeinkről. A téren megemlékeztünk Trianonról a Nemzeti Összetartozás Napjának jegyében. Sepsiszentgyörgyi barátaink elhozták a két zászlót; a magyart és a székelyt, amelyek egyenként 250 méteresek voltak. Ezeket a megemlékezés egy adott pillanatában elkezdtük kihúzni az egész főtéren keresztül, a gimnázium többi diákja segítségével és az arra járó érdeklődők közreműködésével. A zászlók közös kihúzása szintén az összetartozást szimbolizálta, és kicsit tényleg összébb hozta az egymás mellett haladó embereket. Elénekeltük közösen a magyar és a székely himnuszt, ami igazán megható és felemelő élmény volt mind a szentesi, mind a sepsiszentgyörgyi résztvevők számára. Még a helyi médiumok is képviseltették magukat eseményünkön, hogy minél több emberhez jusson el ennek a nemes gesztusnak a híre. Ezután még ottmaradtunk egy kicsit elmélkedni és beszélgetni a múltról és a most végbe menő eseményekről, megható volt hallgatni a történeteiket is.
Ezután elfogyasztottunk egy finom ebédet, ki-ki a saját otthonában, míg a sepsiszentgyörgyiek és a kollégisták a menzán. Majd egy kis csendes pihenő után jó szelet kívánva jó matrózok módjára vízre szálltunk nem rég polírozott kenujainkban. A varázslatos utazás a vízi világban körül-belül egy óráig tartott, ám mi rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Például a fejjel lefele lévő halott kacsa felhívta figyelmünk a környezetszennyezés káros hatásaira, ezzel közel egy óra alatt környezettudatosabbá válhattunk mindannyian. Bár az evezés nem ment gördülékenyen és az irányítással is meggyűlt a baj, egy kenu fel is borult, de ez a nagy melegben kifejezetten jól esett a borultaknak. A többieknek pedig derültséget okozott. A megpróbáltatások és a kalandok után sikeresen megérkeztünk az osztályfőnökünk birtokára, aki szívélyes fogadtatásban részesített bennünket. Gyorsan kikötöttünk, majd egy kis frissítő várt minket a kertben. Ezután kezdődött csak el az igazi móka; a sepsiszentgyörgyieknek énekes koncertet adott az osztályunk, voltak szólóénekesek, kiknek csengő hangja a szívekig hatolt, de voltak kötetlenebb közös éneklések is, mikor már összekovácsolódott az egész csapat. Az osztályfőnökünk és nagyra becsült neje mennyei kenyérlángosokat sütött nekünk, hogy csillapíthassuk farkasétvágyunkat, mivel a nagy munka nagyon igénybe vett minket. Külön örömet okozott számunkra, hogy az osztályfőnökünk féléves kislánya megajándékozott minket a jelenlétével és pár tündéri kacagással. Ezután közös játékok vették kezdetüket, amelyeket hol a sepsiszentgyörgyi diákok, hol pedig mi koordináltunk. A focimérkőzés kifejezetten izgalmasra sikeredett. Ezután mindnyájan nagyon elfáradtunk, ezért gyorsan visszaeveztünk kenuinkkal az iskolához, és könnyes búcsút vettünk sepsiszentgyörgyi barátainktól.

A Határtalanul programról [tovább>>]