Szurmik Zoltán
Volt egyszer egy osztály…
(2001 - 2005)
Volt egyszer egy osztály, első osztályom a HMG-ben. Amikor 2001 őszén a gimibe kerültem, rögtön megkaptam őket, olyan tudatlan és esetlen voltam, mint ők akkor 15 évesen. Aztán szépen felfedeztük az iskolát, összecsiszolódtunk. Sok vitánk volt, valahogy sehogy sem akartak tanulni. Aztán utolsó évre már megértették, hogy fontos. Sok örömünk volt, sok-sok közös emlék, megannyi pillanat (ezekről tanúskodnak az alábbi képek) és az a 4 év, amelynek során 24-en sikeres érettségi vizsgát tettek.
Hogy kik voltak ők? Baranyi Ritus a maga visszafogottságával és a maga Alexével mindvégig az oldalán. Ilyen csendes és szerény tanuló volt Lehoczky Nóri is, bár a lázadás tüze az utolsó pillanatban már fel-fellobbant benne, illetve Harangozó Jucus is a szótlanabb diákok közé tartozott a végtelenül tiszta lelkével. Kádár Betti pedig úgy volt csendes, hogy ha kellett, kiállt az igaza mellett egy-egy ironikus megjegyzéssel, odaszurkálással. Remélem, jól van a lelke! Az osztály pénztárosa Zsíros Niki volt, jól „osztott-szorzott”, fontos volt a precizitása. (Hajrá Bcsaba, hajrá pénzügy!) Török Timikének a szorgalmát szerettem, s talán a folytonos visszakérdezéseit is. Márkus Klári következik a rögtönzött soromban a folytonos elégedetlenségével. Mégis valahogy mindig kiegyensúlyozottnak éreztem. Az elégedetlenség bajnoka Gölöncsér Márti volt, de ő is csak játszotta szerintem. Hihetetlen, hogy az érettségin kedvenc költőjét, József Attilát húzta.
A fiúk közül a legszerényebb és legcsendesebb Garan Jenő volt, kár, hogy nem tudtam elcsábítani egy osztálykirándulásra sem! Józsa Bencében azt szerettem, hogy szeretett olvasni. Remélem, még most is falja a könyveket. Varga Marcinak meg a sportszeretetét szerettem, pár év alatt hogy megtanult kosarazni! Bertók Csabinak a szorgalmát és a kitartását tiszteltem, jaj, de jó lenne, ha egyszer a kollégám lenne! S az örök késő, Csépe Gengszter Zsombor. Jaj, jaj, bűnei megbocsátva. Ugyanez vonatkozik Tomcsik G. Petrára is, csak mellé eggyel több jajt tennék. Azok a későn leadott (ha egyáltalán leadott!) házi dolgozatok! Az osztály legjobb házi dolgozatait Hidvégi Adél írta, mégis reál pályát keres magának. Kérem, aki mindenhez ért! (Ő volt az egyedüli kitűnőm!) Adél barátnője és padtársa következik, a mindig mosolygós szőke Forrai Zita, mindketten kitűnő biliárdjátékosok (ellenben velem). Zita ráadásul judós volt, tesiből érettségizett. Jó sportoló volt Köteles Ági is, Kovácsné tanárnő mindig számíthatott rá. Aztán ez a szerelem, szédíti ám az embert! Hol bolyongsz, Ágikám? Aztán a két kiváló vízilabdásom tűnik elő, a humorherold (bár a tanársegédem volt!) Szabó Xéni („Álmodd, hogy vakít a fény!”) és a komolyabb, céltudatosabb Mészáros Judit a maga vidámságával és szomorúságával együtt. Ugye egy csapatban játszunk, lányok? Tovább. tovább! („Pihenni már. – Nem, nem lehet” A.J.) Az irodalom-birodalom világába Poszler Bambi Katica csöppent jobban bele, jaj, de büszke vagyok rá! De Végh Márti is szerette nagyon (az irodalmat, én meg őt!)! A legjobban a Radnóti „próbaérettségi” felelete maradt meg. Olsák Orsikának meg a kedvessége, bájosság, s az, hogy rá is mindig lehetett számítani. Bartucz Dórikának a mosolya. Milyen igaza van Majtényi tanár úrnak! S a sor végén Mészáros Nóri, az ő pici lelkével. Évekig fájt, hogy nem volt jól, s most öröm tudni, hogy jól van.
Kedveseim! Végül azt mondanám mindannyiótoknak, hogy az életben még számtalan móka vár rátok. Csak ügyesen, értékesen, lelket őrizve, megőrizve azt, ami fontos. Ezt a 4 évet mindenképp… Én sem felejtem!
Szurmik Zoltán
Szentes, 2005. november 8.
