HMG VÍZILABDA KUPA

 

2010. 01. 23.-án került megrendezésre az első HMG VÍZILABDA KUPA hagyományteremtő céllal. A szentesi sportuszoda barátságos és családias környezete adott otthont a rendezvénynek, melyen az 1995-96-os korosztály sportolói mérhették össze tudásukat, felkészültségüket. Három csapat jelezte részvételi igényét, ezek közül egy határon túli is volt. Negyedikként a Szentesi VK gyermek csapatata szerepelt. A Szabadka póló csapatának, mint mindegyik másik egyesület képviselőinek is nagyon örültünk, mivel évek óta jó kapcsolatot tartunk fent velük. A szomszédos két város Csongrád és Hódmezővásárhely sportolói is remekül érezték magukat, élményekkel gazdagodva térhettek haza.

 

A gyerekek kitörő lelkesedéssel, az edzők erőteljes szakmai utasításokkal küzdötték végig a mérkőzéseket.

 

Eredmények: 

Szentes-Hódmezővásárhely 18-4
Csongrád-Szabadka 11-19
Csongrád-Szentes 13-11
Hódmezővásárhely-Szabadka 3-23
Szentes-Szabadka 11-15
Csongrád- Hódmezővásárhely 6-6

 

Végeredmény:



1. Spartak Szabadka



2. Csongrád



3. Szentesi VK



4. Hódmezővásárhely SC


A szervezésben nyújtott segítségért Bocskay Istvánnak , Madarász Mihálynak a szentesi vízilabda klub elnökének, Beleon Zsoltnak, H. Szabó Réka igazgatónőnek,  Kocsis István és Torday Árpád tanáruraknak ezúton mondunk köszönetet, illetve a jelenlegi 9.c osztályos vízipólósoknak: Telek Nóra, Gémes Pálma, Rébeli-Szabó Tamás, Csuka Flórián, Szécsi Bálint, Jenovai Tamás, Szabó Ede, László János, Werner György. 


 

 

 

 

 

Benedek Tibor tanár úr fantasztikus munkája is kidomborodott a szervezésben most is és az elmúlt időszakban is. Köszönjük szépen tanár úr.

Juhász Tibor, ifj. Kádár József, Mihály Gábor, Dr. Kovács Gyula urak aktív közreműködése foglalta keretbe a mai eseményt, köszönet érte.

 

2010-01-27

Torday Árpád, Kocsis István