Támogassa iskolánkat adója 1%-ával

Letölthető Nyiltatkozat az SZJA 1%-áról  [tovább>>]

Tisztelt Szülők, volt Diákok, Támogatók!

Iskolánk pedagógiai, szakmai munkájának segítésére létrehoztunk egy alapítványt, amely jogosult az SZJA 1%-ok fogadására.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a korábbi években tett felajánlásokat, amelynek eredményeképpen ebben az évben is közel 850 ezer forintot tudtunk kiosztani egy belső pályázati rendszer alapján. Ebből a pénzből az oktatást segítő eszközök megvásárlását, külföldi nyelvi csereprogramokat, nyelvi fesztiválokon való részvételt, nyári táborokat, és sportköri tevékenységek megvalósítását tudtuk segíteni.

Adószámuk: 18458934-1-06

Kérjük Önöket, ha módjukban áll, ebben az évben is segítsék iskolánk működését jövedelemadójuk 1%-ával, s egy az adócsomagban lévő két soros formanyomtatványra tüntessék fel adószámunkat, s egy borítékba belehelyezve a borítékra nevüket, lakcímüket, adóazonosítójukat felírva csupán le kell adniuk a munkahelyükön, a könyvelőjüknél, vagy bele kell tenni az adóbevallási csomagjukba.

Támogatásukat előre is köszönjük.

Szentes, 2005. január 21.

Tóth Tibor
a kuratórium elnöke